A brit Ben Murphy repül a Balaton felett a Red Bull Air Race magyarországi futamának szabadedzésén Zamárdinál 2019. július 13-án. MTI/Sóki Tamás

Az első egyben az utolsó – Red Bull Air Race a Balatonon (Fotókkal)

A névadó főszponzor május végén jelentette be, hogy az idei lesz a Red Bull Air Race történetének záróidénye, jövőre ugyanis már nem rendeznek versenyt, amelyből a sorozat 2003-as megalapítása óta több mint kilencvenet tartottak meg.

A műrepülős világbajnokságnak is tekintett sorozat az idén február elején Abu-Dzabiban indult, eredetileg nyolc állomása lett volna, de júniusban Kazanyban rendeztek viadalt, amely után Zamárdi következik, az utolsó futamot pedig Japánban tartják szeptember elején.

Technikusok Francois Le Vot francia pilóta Edge 540 típusú repülőgépénél a Red Bull Air Race magyarországi futamának repülőterén Szentkirályszabadján 2019. július 13-án. MTI/Lakatos Péter

 

Az úgynevezett Master Classban 14, míg az utánpótlás-versenyzőket felvonultató Challenger Classban 12 műrepülő-pilóta méri össze tudását a Balaton felett szombaton és vasárnap.
 

Az összetett pontversenyben két futam után a japán Muroja Josihide áll az élen, mögötte a címvédő cseh Martin Sonka a második, míg az ausztrál Matt Hall a harmadik.

A cseh Petr Kopfsten repül a Balaton felett a Red Bull Air Race magyarországi futamának szabadedzésén Zamárdinál 2019. július 13-án. MTI/Sóki Tamás

 

A Challenger Class mezőnye szombaton és vasárnap 12 órától is versenyez majd, a Master Class időmérőjét szombaton 16.05-től kezdődött, a döntőre pedig vasárnap 15.05-től kerül sor.
 

A nézőket különböző kiegészítő programokkal is várják a szervezők, így mindkét napon repülőgépes és helikopteres bemutatók lesznek, köztük Besenyei Péter műrepülős produkciói.

Az ausztrál Matt Hall repül a Balaton felett a Red Bull Air Race magyarországi futamának szabadedzésén Zamárdinál 2019. július 13-án. MTI/Sóki Tamás

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: