police.hu

Kábítószer Békés megyében – Nem csak termesztette, hanem fogyasztotta és értékesítette is

Szárított kendert, növényi törmeléket és kábítószer gyanús fehér port találtak a rendőrök egy ház melléképületében, Gerendáson. A férfi nemcsak termesztette a növényeket és fogyasztott a kábítószerből, hanem adott is el belőle az ismerőseinek. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.

Több mint egy kilogramm kábítószer gyanúját keltő anyagot foglaltak le a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei 2018. november 21-én, Gerendáson. Egy ház melléképületében szárított kendert, növényi törmeléket és fehér port is találtak. A házban lakó 20 éves nőnél és 24 éves férfinál a gyorsteszt kábítószer-fogyasztást jelzett. A kendernövényeket a gerendási férfi termesztette és szárította. Emellett 2018 májusa és novembere között több ismerősének is adott el a növényi őrleményből. Az igazságügyi szakértő véleménye szerint a házkutatás során lefoglalt anyagok kábítószert tartalmaznak. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a nő ellen kábítószer birtoklás bűntett, a férfi ellen pedig kábítószer kereskedelem bűntett miatt indított büntetőeljárást.

 

A nyomozás vizsgálati szakaszában a rendőrség a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az eljárás iratait a napokban átadta az ügyészségnek.

 

 

police.hu

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: