Kőszeghy Csanád Ábel, a Jobbik helyi önkormányzati frakcióvezetője, a Jobbik, a Momentum és az LMP közös debreceni polgármesterjelöltje a bemutatkozó sajtótájékoztatóján Debrecenben, a régi városháza előtt 2019. július 9-én. MTI/Czeglédi Zsolt

Több párt is támogatja a Jobbikos ellenzéki polgármesterjelöltet akit ma mutattak be Debrecenben

Kőszeghy Csanád Ábelt, a Jobbik helyi önkormányzati frakcióvezetőjét indítja közös polgármesterjelöltként Debrecenben az őszi önkormányzati választáson a Jobbik, a Momentum és az LMP – jelentették be a három párt képviselői kedden a városháza előtt sajtótájékoztatón.

Mándi László, a Momentum debreceni elnöke azt mondta, hogy a jelöltet kilencéves önkormányzati képviselői gyakorlata, frakcióvezetői és pénzügyi bizottsági elnöki munkája teszi alkalmassá, hogy a három párt közös jelöltjeként induljon a városvezetői posztért.
 

 

Kőszeghy Csanád Ábel közölte: hárompárti szövetségük továbbra is nyitott más pártok, illetve civil szervezetek előtt, ezért a képviselőjelölti listát csak később hozzák nyilvánosságra. Ugyanakkor jelezte: az MSZP-vel és a DK-val “zátonyra futottak” a tárgyalások, további egyeztetéseknek a két parlamenti párt helyi szervezeteivel nem látják értelmét.
 

 

Jármi Péter, az LMP hajdú-bihari elnöke kijelentette: pártjuk és az új pártszövetség “a politikai élet megújítására törekszik Debrecenben”.
Kőszeghy Csanád Ábel a készülő hárompárti, illetve polgármesterjelölti programjából a debreceni kertségekben élők falusi csokkal támogatott házépítési lehetőségének biztosítását, a bérlakásépítést, a belvárosi zöldfelületek növelését és a városi közlekedés racionalizálását emelte ki.

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: