Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

A brüsszeli (európai uniós) 3 milliárd forintot kitevő támogatásnak köszönhetően a tiszántúli termőföldek öntözését is biztosítja a Keleti főcsatorna műtárgyainak megújítása

Több mint hárommilliárd forint európai uniós támogatásból újultak meg a Keleti-főcsatorna műtárgyai az elmúlt három év alatt, ami lehetővé teszi 200 ezer hektár föld öntözését, a vízpótlás megoldását – hangzott el Bakonszegen a beruházás ünnepélyes átadásán.

 

Láng István, az Országos Vízügyi Főigazgatóság főigazgatója elmondta, a mintegy 60 éve átadott Keleti-főcsatorna csaknem 100 kilométeres szakasza érinti Tiszavasvárit, Hajdúnánást, Hajdúböszörményt, Balmazújvárost, Hajdúszoboszlót és Bakonszeget is. A Tiszántúl pedig az ország egyik legaszályosabb része, ezért nagyon fontos a helyes vízgazdálkodási rendszer kiépítése, karban tartása.

A főigazgató emlékeztetett rá, hogy a 2010-es árvizek után árvízvédelmi koncepciók születtek, a természeti katasztrófa kivédése érdekében, 2014-től pedig tudatos öntözésfejlesztés indult meg az aszálykárok enyhítésére, amit az európai uniós pályázati források tettek lehetővé.
 

A most átadott rekonstrukció keretében elvégezték a Keleti-főcsatorna torkolati szakaszának kotrását, a tiszavasvári beeresztőzsilip rekonstrukcióját, a balmazújvárosi bukó felújítását. Hajdúszoboszlónál új duzzasztózsilipet, míg Bakonszegnél új vízleadó zsilipet építettek.
 

Szólláth Tibor, a Nemzeti Agrárkamara – NAK – megyei elnöke kiemelte, a vízgazdálkodás terén a legfontosabb a víz visszatartása, ugyanis több víz hagyja el délen az országot, mint amennyi északon beérkezik. Jelenleg 2 százalék az öntözhető terület nagysága az országban, míg az EU-ban 8 százalék – jelentette be, hozzátéve, ezen az arányon mindenképpen javítani kell.
 

A beruházást a kivitelezők nevében Kocsi Mihály jelképesen átadta Bara Sándornak, a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatójának, aki bejelentette, jövőre elkezdődik a Keleti-főcsatorna Körös-völgyi 40 km-es szakaszának rekonstrukciója, hazai forrásból.

 

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: