Fotó: Törőcsik István

Karcagi szál és őrületes buli a KecskemétRocks 2019-es flasmobján

Ahogy arról az elmúlt napokban élő videót is megosztottunk hírportálunk közösségi oldalán, úgy Szeged után 2019-ben immár második alkalommal került megrendezésre a Cityrocks – az ország legnagyobb zenei flashmobja – Kecskeméten, ahol 500 zenész szinkronjátéka adott egy 12 zeneszámból álló koncertet. A rendezvény elsődleges célja az élőzene terjesztése, valamint egy összetartó, zenét szerető és művelő közösség kialakítása. Az idei rendezvény különlegessége, hogy a karcagi Törőcsik István (Brain Drain zenekar) is tagja volt a stábnak, ezáltal képviselte Karcag városát is. Városunk szülöttje több ízben feltűnt a televíziós tudósításokban is, hiszen az első sorban kapott helyet.

Az esős időjárás sem volt akadály

A délelőtti órákban a hangszerek összerakása, a hangerő-beállítás, a közös próba zajlott, ahol már kamerás rögzítések is történtek. Az ebédszünetben aztán eleredt az eső, a szervezők és a zenészek legnagyobb aggodalmára. Mi több, a csendesnek induló eső zivatarrá alakult át és másfél órán át megállás nélkül szakadt. Szerencsére minden résztvevőtől kérték a rendezvényt megelőzően takarófóliát, így a hangszerek nem áztak meg. A nyilvános koncert bő másfél órás késéssel, de kezdetét vette 15:45-kor, amelyre több mint 2000 ember mellett a hazai és nemzetközi sajtó is kíváncsi volt.

 

 

Vidék.MA hírportálunk megkeresésére a karcagi Törőcsik István a következőket nyilatkozta:

„Az egésztől még most is euforikus állapotban vagyok. Fantasztikus érzés egy ekkora közösség szerves részének lenni. Örömmel láttam, hogy minden generáció képviseltette magát és kölcsönösen tisztelte egymást. Nagyon sok új emberrel ismerkedtem meg, valamint néhányan a koncert befejezése után személyesen is gratuláltak a produkciómhoz, ami különösképpen jól esett.

Támogatókra és új rajongókra is találtam, akik szívesen készítettek közös fotókat velem és ölelgettek a rendezvény végén, amelyhez nem vagyok hozzászokva. Ez a rendezvény azonban nem az egyénekről, hanem a csapatról és az összetartozásról szólt. Mindenki a legjobb tudása szerint járult hozzá a sikerhez. Amikor ilyen pillanatokat élek át – úgy gondolom -, jól döntöttem anno, hogy nem hagytam fel a zenéléssel – mondta.

Az MTVA így adott számot az eseményről:

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: