Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Menet közben csapott bele a villám egy autóba (Rendőrök siettek a pórul járt autós segítségére)

Az autó antennáján érte a villámcsapás, amelynek következtében túlhevültek az elektronikai eszközök és füstölni kezdett a motortér.

Egy 59 éves férfi tett bejelentés a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2019. szeptember 8-án 22 órakor, mert az M6-os autópályán, a Pécs irányába haladó oldalon, a 149-es kilométerszelvénynél a járműve mellé csapott a villám, az autója megállt, és kivilágítatlanul áll a leállósávon.

 

 

A Bátaszéki Autópálya Alosztály két munkatársa, Farkas Gergő rendőr főtörzsőrmester és Ilovai Erik rendőr főtörzsőrmester a helyszínre érve megállapította, hogy a személygépkocsi és motortere intenzíven füstöl, ezért az akkumulátor érintkezőit leválasztották. A helyszíni adatgyűjtés eredményeképpen azt is megállapították, hogy a villám, az autó antennáján keresztül a járműbe csapott, ahol túlhevítette az elektronikai eszközöket és vezetékeket. A villámcsapás következtében az autó utastere mérgező füsttel telt meg, a világítása megszűnt. A műszaki hibákon túl az időjárási körülmények is indokolták, hogy a két egyenruhás a járműben utazókat, a gépkocsivezetőt és gyermekét, azonnal a szolgálati gépkocsiba ültesse.

 

 

Az esemény során személyi sérülés nem történt, a jármű tulajdonosa gondoskodott autójának az elszállításáról – áll a police.hu oldalon.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: