Kovács Tamara a Szolnoki Baglyok Darts Club játékosa egy korábbi Rákóczi Kupán.

Újabb csúcsokat hódít a szolnoki darts képviseletében Kovács Tamara

A Szolnoki Baglyok DC mikor pár éve elkezdte a munkát és a csapatépítést, akkor még mi sem gondoltuk volna hogy alig néhány év alatt fenomenális sikereket fognak hozni a szolnoki darts játékosai. Közülük pedig Kovács Tami fiatal kora ellenére is kiemelkedő teljesítményt nyújt, hiszen az Eb-arany, majd a vb-bronz után, most a BDO Mastersen tette le a névjegyét.

Tamarának sikerült most is végigvernie a mezőnyt.

Előbb Carina Rauscher ellen 4-0-ra, majd Rianna December ellen 4-2-re nyert. Végül Emily Alford ellen 4-3-ra nyerte meg a tábladöntőt, és az elődöntőbe jutott. A finálé sajnos nem jött össze, Sophie McKinlay 4-0-ra nyert. De ez így is hatalmas bravúr! – adta közre a 9nyílblog.

Hozzátették, a nőknél Csombok Tina a lengyel Renata Slowikowskát 4-1-re, a japán Kan Tomokót szintén 4-1-re verte, végül Casey Gallaghertől kapott ki, és a 17. helyen végzett. A fiúknál Papp Rajmund első meccsén 4-1-re kapott ki Robin Teglertől és a 33. helyen zárt.

 

Aztán a Szolnoki Baglyoktól Isu (a büszke apuka) is a helyszínről számolt be az eseményekről:

A lányok versenyére is kihatott az a káosz, ami jellemzi az idei Masters-t. Újrasorsolták a mezőnyt, ami abból a szempontból jól alakult, hogy a 64 között “Bye” volt az ellenfél.

Ezt követően jött egy viszonylag sima meccs, egy kanadai ellenféllel, Rianna December-rel, 4-2, majd a tábladöntő, Emily Alford ellen. Tami magának tette nehézzé a meccset, de behúzta 4-3-ra. Le sem ülhetett máris elődöntő…

A kiírás szerint ez nem is ma lett volna, az ellenfele pihent egy bő fél órát. Kb. ez jelentette a különbséget a skót, Sophie McKinlay javára, 0-4, így maradt a 3. hely.


Az ifi vb selejtező ezután következett. Tami az első meccsét simán hozta 4-0-ra, majd kikapott 4-1-re az ifi fiú világbajnok Jurjen van der Velde ellen. Tami szerintem 70 fölött dobott, de majd kapok pontos statisztikát.
Mindent összevetve, szép eredmény, ismét bebizonyítva hogy az elitben helye. Volt ebben több is, van miért dolgozni!

Bravó Kovács Tamara!

 

A beszámolót ezúton is köszönjük Baczuk Lászlónak!

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: