Debrecen adventi vására 2018 decemberében. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Idén is lesz 45 méter magas óriáskerék a debreceni karácsonyi vásárban

Óriáskerékkel, színes programokkal, változatos gasztronómiai kínálattal várják a debreceni adventi vásár látogatóit – írja az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a vásárt szervező Főnix Rendezvényszervező Nonprofit Kft.

 

A közlemény szerint az adventi vásárban november 23-tól december 23-ig mintegy 100 pavilonban környékbeli termelők, népművészeti mesterek kínálják majd portékáikat. A szombaton 16 órakor kezdődő megnyitó részeként a régmúltat idézi meg a hortobágyi pásztorok, juhászok, gulyások és csikósok felvonulása, a kisbírók és a vásári kikiáltók hívogatása.

Koncertet ad a Kelet Brass Band együttes. Az adventi időszakban a vásár területén minden nap kulturális programok, koncertek, kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket.
 

A Kossuth téren idén először állítják fel azt az óriáskalendáriumot, amelynek december elsejétől naponta kinyíló ablaka az ünnep üzenetével “ajándékozza meg” az arra járókat. A családok kedvenc találkozási pontjának szánják a szervezők az adventi kuckót, ahol a különböző foglalkozásokon a karácsonyfa alá kerülő ajándékokat is elkészíthetik a gyermekek.

A lappföldi Joulupukkival is találkozhatnak december 5-én az érdeklődők.

Idén is megnyitja kapuit a nagyközönség előtt a Régi Városháza, amelynek belső udvara a Debreceni Állat- és Növénykert közreműködésével betlehemi élőképpé “alakul át”.
 

A város főterén, a Nagytemplom előtt idén is felállították az óriáskereket. A Debrecen Eye névre keresztelt 45 méter magas, zárt gondolás óriáskerék 360 fokos körpanorámát biztosít majd a látogatóknak.

Debrecen látképe 2018 decemberében 45 méter magasból fotózva. (Bodnár Csaba/Vidék.MA)

A vásár egyik különlegessége lesz az a melegedő, amelyet Németországból, a Fekete-erdőből hoztak a Kossuth térre. A hüttében a forralt bor mellett a vendégek megkóstolhatják a finn mintára szabad tűzön sütött lazacot, a brüsszeli gofrit, a holland minifánkot és az óriáspalacsintát is.

 

A közleményben hangsúlyozzák: a belváros és az egyes városrészek ünnepi díszkivilágításához mintegy 200 ezer égőt használtak fel. Idén külön díszkivilágítást kap a Rózsa utca, a Simonffy utcában pedig 17 elemből álló fényfüggönyt építenek a hangulatos teraszok fölé. Az első adventi gyertyagyújtást, közös éneklést december elsején tartják a debreceni Kossuth téren.

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat

Ajánlat



Close
%d blogger ezt szereti: