Karcagon borult fel a Suzukis

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2019. november 2-án, a késő délutáni órákban Karcag belterületén. Egy 20 éves helyi lakos közlekedett személygépkocsival a Madarasi úton úgy, hogy haladása során nem az időjárási viszonyoknak megfelelően választotta meg a gépjármű sebességét.

Ennek következtében a vizes aszfalton autójával megcsúszott, lehaladt az útpadkára, majd tovább sodródva nekiütközött egy kapubejáró betonfalának. A személygépkocsi az ütközés következtében a tetejére borulva állt meg. A járművet vezető férfi a baleset következtében 8 napon belül gyógyuló, könnyű sérüléseket szenvedett.

Vidék.MA hírportál/olvasói fotó

Ezen baleset kapcsán is felhívta a hatóság a figyelmet, hogy az ősz beköszöntével fokozottan oda kell figyelni, és változtatni kell a vezetési szokásokon. A hétvégére jellemző folyamatos esőzés, és a ködös, hűvös idő páralecsapódásokat képez az úttesten, melyen – a sokszor még nyári gumival közlekedő – autók kerekei könnyebben megcsúsznak. Ebben az időszakban különösen fontos, hogy a megszokottnál is nagyobb követési távolságot tartva, körültekintően és lassabban közlekedjenek, a mindenkori út-látási- és forgalmi viszonyoknak megfelelően.

 

Hozzátették, a rendőrök folyamatos jelenlétükkel mindent megtesznek az utak biztonságáért és a balesetek elkerüléséért. Azonban a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy a szabályokat betartva, türelmesen, egymásra odafigyelve vesznek részt a közlekedésben. Ezzel nemcsak önmagukra, hanem a többi közlekedőre is figyelemmel lesznek, és felelősségteljes viselkedésükkel nagyobb tragédiát előzhetnek meg!

… hogy mindenki hazaérjen!

 

 

police.hu

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: