Farkas Gergely a JobbikIT elnöke. Fotó: Youtube videó

Végül csak nekünk lett igazunk! – közölte a Jobbik frakcióvezető-helyettese

Bár a kormány mostani döntése előrelépés, félő, hogy a késői bekövetkezése már így is diákok százait, ezreit tántorította el az egyetemtől. Hiszen könnyen előfordulhat, hogy egyesek már korábban ennek a feltételnek a megléte alapján mondtak le az egyetemről és indultak el a más irányú továbbtanulás vagy épp a munka világa felé. Súlyos hiba tehát a kormány részéről az ilyen késői intézkedés. Továbbá felszólítjuk a kormányt, hogy azonnal lásson neki az eddig elmaradt nyelvoktatási reformoknak, hiszen a magyar köznevelési rendszernek a nyelvoktatás esetében is komoly fejlesztésekre van szükség – tudatta közleményében Farkas Gergely, a Jobbik frakcióvezető-helyettese.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat




Close
%d blogger ezt szereti: