Boldog István mögött F. Petra áll egy törökszentmiklósi projektmegnyitóján.

A törökszentmiklósi fideszes képviselőt további 2 hónapra előzetesben hagyták

A Boldog István (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő jobbkezeként (táskás embereként) ismert F. Petrát (Fidesz-KDNP) a legújabb információk szerint az első egy hónap után már újabb 2 hónapra helyezték előzetes letartóztatásba egészen 2020. február 29-ig.

Tovább gyűrűzik a TOP-os pályázatokhoz kapcsolódó költségvetési csalás ügye

Emlékezetes eseményként robbant a köztudatba 2019 december elején, hogy Boldog István (Fidesz-KDNP) jobbkezeként ismert F. Petra  -amely információt Vidék.MA hírportálunknak a Fővárosi Törvényszék Sajtóosztálya is megerősített – ellen hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette és más bűncselekmények miatt folyamatban lévő büntetőügyben a Budai Központi Kerületi Bíróság 2019. november 29-én – a szökés, elrejtőzés, valamint a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt – egy hónapra elrendelte a gyanúsított letartóztatását. A rendelkezésre álló adatok szerint a terhelt megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy több Településfejlesztési Operatív Programmal (TOP) kapcsolatos pályázatnál irányított, jogellenesen befolyásolt közbeszerzéseket elnyert vállalkozóktól – mint a pályázatok elbírásában döntési folyamatra ráhatással bíró hivatalos személy – jogtalan haszonra tett szert.

A végzés indokolása szerint a bizonyítás megnehezítésének veszélye volt az, ami kizárta a letartóztatás helyett bűnügyi felügyelet elrendelését, a letartóztatást tehát a nyomozás érdeke tette szükségessé.

A decemberi információk az üggyel kapcsolatosan pedig záporoztak és máris “Boldog-ügy“-ként emlegetik sokan.

 

Most nem egy, hanem újabb 2 hónap előzetes letartóztatást kapott F. Petra

A torokszentmiklosi.hu írta meg ismét az elsők között, hogy a szökés, elrejtőzés, illetve a bizonyítási eljárás megnehezítésének veszélye miatt további 2 hónappal meghosszabbították az előzetes letartóztatás idejét, amely végzés nem végleges.

Az időtartam így 2020. február 29-éig szól.

 

Hozzátették, a kényszerintézkedések időtartamát a bíróság a végzésben határozza meg. Azt “lerövidíteni” nem lehet.

A letartóztatás megszüntetésére, vagy enyhébb kényszerintézkedés elrendelésre azonban a hatályos eljárásjogi szabály szerint a terhelt és védője is tehet indítványt, amelyet a bíróság érdemben megvizsgál. Érdemi indoklás nélkül csak a három hónapon belül, ismételten azonos tartalommal benyújtott kérelmek utasíthatók el.”-írták.

 

 

Az üggyel kapcsolatosan az is napvilágot látott, hogy k is védi F.Petrát.

Fideszes képviselő, szlovák bérgyilkos, azonos ügyvéd

Az is nyilvánosságra került, hogy az előzetes letartóztatásba helyezett F. Petra Szolnok megyei közgyűlési képviselőt, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Közgyűlés korábbi (fideszes) alelnökét nem akárki védi, képviseli a bíróság előtt az eljárásban, ugyanis az a dr. Fülöp Tamás nyilatkozott védence (F. Petra) álláspontjáról, akinek a neve más ügyből is ismert lehet.

Méghozzá az elítélt bombagyáros – valójában bérgyilkos-  Jozef Rohác ügyéből. Az ügyvéd közismert védencéről (Jozef Rohácról ) még az MTI-nek is közleményt juttatott el. Rohác Prisztás József meggyilkolását már korábban beismerte. A neve felmerül a Fenyő gyilkosság ügyben is, ahol több ismert névvel együtt ül a vádlottak padján.

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: