Már két éve kész kellene lennie a tiszabői sportcsarnoknak-De lesz-e egyáltalán?

Még az ág is húzza? Már két éve át kellett volna adni a sportcsarnokot az ország legszegényebb településén.

2017 októberében kellett volna átadni a 300  milliós csarnokot

Nem mindennapi dologra vállalkozott akkor a magyar Kormány, amikor Tiszabőn sportcsarnok/tornaterem építésbe kezdett még 2016-ban. Az akkor kampányszagúan bejelentett fejlesztéssel kapcsolatban a térség akkori országgyűlési képviselője, aztán miniszterként leváltott Fazekas Sándor azt mondta, hogy az ország legszegényebb településén felépítésre tervezett sportcsarnok (tornaterem) az elmúlt 100 év legnagyobb helyi fejlesztése lett volna.

A Nemzeti Sportközpontok Tiszabő Önkormányzatával közösen megrendelőként a Hanley Service Kft.-vel kötött szerződést a megvalósításra, és úgy tűnt minden rendben halad. Az épülő csarnokhoz kihelyezett tábla azt mutatta, hogy az átadás 2017 októberében lett volna várható. Az interneten fellelhető szerződésmódosítás szerint azonban a megvalósítás során több akadály is volt, így a befejezési határidőt 2017 december végére módosították a felek. Majd innen se kép se hang. Mára is csak az épület egy félkész állapota látható Tiszabőn.

A tiszabői tornaterem alapkőletétele Fotó:Kovács Zoltán

Egyre távolabb a magvalósítás

Arra, hogy mégis mi történt a projekt megkezdésétől a tiszabői tornaterem építésével kapcsolatban Dr. Lukács László György jobbikos képviselő írásbeli kérdésére adott válaszból tudunk meg többet.

Rétvári Bence a tiszabői tornateremmel kapcsolatban- ami valójában egy sportcsarnok- az alábbiakat mondta:

A vállalkozónak a kivitelezésre nyitva álló időn belül 2017. december 6. nem sikerült befejeznie az épületet, azon legutoljára 2019 márciusában végzett munkálatokat.

Mint írja az államtitkár, az épület jelenleg 75%-os készültségben van és a szerződésszegés jogkövetkezményeit az építtető jelenleg vizsgálja.  Sőt hozzáteszi:

Az építőipari kapacitások függvényében az épület befejezése 2020 utolsó negyedévében – egy év múlva- várható.

Egy nap alatt nyert 1,7 milliárdot az építő cég, most még is állnak a munkák

Az építkezést végző cég a Hanley Service Kft nem lehet ismeretlen a média nyilvánosság előtt. Ahogyan azt az átlátszó.hu megírta  az egyszemélyes cég korábban offshore hátterű vállalkozás kizárólagos tulajdonosa és ügyvezetője azóta is a budapesti Lacza Zsolt. A korábban ismeretlen cég mindössze 18 nap leforgása alatt 1,7 milliárd forint értékű tanuszoda, illetve tornaterem építésére vonatkozó közbeszerzést nyert el 2016 tavaszán.

A cég többi építkezésén is a hírek szerint komoly gondok adódtak.

Forrás: Parlament.hu

 

 

 

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: