Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

8 év 8 hónap börtönre ítélték azt a hajléktalant aki baltával ölte meg hajléktalantársát

A Debreceni Ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet 2020 januárjában.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2019 októberében Sz. R. vádlottat emberölés bűntette miatt 8 év 8 hónap börtönbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a védő enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott élettársával, édesanyjával, nővérével és annak barátjával élt hajléktalanként egy miskolci társasház mögött található bozótos területen. A társaság általában vashulladék gyűjtéséből tartotta el magát.

 

Hirdetés*

 

2018 júliusában ismét együtt gyűjtögettek, amikor a vádlott egy baltafejet talált, melyhez a nap folyamán még egy fanyelet is illesztett. A társaság az esti órákban italozni kezdett. A vádlott testvérének kivételével valamennyien ittas állapotba kerültek. Miután az alkohol elfogyott a vádlott élettársa kötekedni és kiabálni kezdett a sértettel, majd bort követelt tőle. A vita egyre jobban eldurvult közöttük, amikor a sértett végül aludni küldte a nőt. Az erősen ittas vádlott a kiabálást hallva kezébe vette a baltát, majd azzal a sértett fejére sújtott. A férfi azonnal megtántorodott és összeesett, a vádlott azonban tovább bántalmazta.

A vádlott ezt követően élettársával együtt elmenekült a helyszínről, a baltát pedig szállásuk közelében az aljnövényzetbe dobta. A sértett az elszenvedett koponyasérülés következtében életét vesztette – olvasható a bíróság honlapján.

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat

Ajánlat



Close
%d blogger ezt szereti: