Fotó: internet (A kép illusztráció.)

Azt tudta, hogy garázdaságnak számíthat ha megszorítja egy biztonsági őr vádliját?

Kiverhetetlen emlék a magyar demokráciáért vívott csatában, mikor az ellenzéki országgyűlési képviselők joguknál fogva bementek az MTVA épületébe 2018-ban, hiszen addig nyúlik vissza a Varju László ellen indított vád.

 

2018 decemberében több országgyűlési képviselő bement az MTVA székházába, ahol öt pontból álló követelést akart a köztelevízió adásában beolvastatni. A biztonsági osztályvezető közölte, hogy a zárt, védett területekre nem lehet belépni, de a képviselők továbbra is az élő műsor helyszínére való beengedésüket követelték – írta Keresztes Imre.

 

Garázdaság miatt azért folyik eljárás, mert Varju László – azért, hogy bejusson a stúdióba – nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának és dulakodás közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját.

Súlyos testi sértés miatt pedig azért, mert Varju László később a székház első emeletén be akart menni arra a folyosóra, ahonnan a vezérlőhelyiségek és a hírszerkesztőség ajtajai nyílnak, és többszöri felszólításra sem távozott onnan. Erőszakos ellenállása miatt végül testi kényszert alkalmaztak vele szemben. A politikus továbbra is ellenszegült, a földre feküdt, elkapta és kihúzta egy biztonsági őr lábát, aki emiatt a földre esett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett – közölte a főügyész.

Az országgyűlési képviselő mentelmi jogát – Polt Péter legfőbb ügyész indítványára – az Országgyűlés mindkét ügyben felfüggesztette.
Varju László hétfőn vallomást tett, érdemi védekezést terjesztett elő, és védőjével együtt panasszal élt a gyanúsítás ellen.

 

 

Íme az MTVA által készített videófelvétel – amely nem került általuk publikálásra – ami viszont sok kérdésre választ ad:

 

 

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: