Megcsúszott az autó, elütötte a kerékpárost Kunszentmártonnál

Egy kerékpáros nő szenvedett súlyos sérülést abban a közúti közlekedési balesetben, amely 2020. január 4-én 11 óra körül történt Kunszentmárton belterületén, a Kerületiház utca és a Kossuth Lajos út kereszteződésében.

Egy kunszentmártoni férfi haladása során elsőbbségadási szándékkal lassított személygépkocsijával, azonban a csúszós úton az autó nem tudott megállni, és elütötte a kerékpárral közlekedő 74 éves nőt.

 

A rendőrség az esettel kapcsolatosan is felhívta a gépkocsivezetők figyelmét, hogy közlekedésük során legyenek tekintettel a csúszós utakra, és a szokásosnál is jóval óvatosabban közlekedjenek, hiszen a téli időjárási körülmény más vezetéstechnikát követel meg a sofőröktől! A járműveik sebességét mérsékeljék úgy, hogy biztonságosan tudjanak közlekedni, és autójuk megcsúszását korrigálni tudják, ezért vezetéskor a stabil kormányzás érdekében fogják két kézzel a kormányt!

A havas, jeges, nedves úton javasolt a nagyobb követési távolság tartása, amely a sebességtől függően akár a normál sebesség háromszorosa vagy ötszöröse is lehet, tekintve, hogy a tapadási tényező csökkenése miatt a féktávolság rendkívüli mértékben megnő.

… hogy mindenki hazaérjen! 

 

 

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat

Ajánlat



Close
%d blogger ezt szereti: