4 új szülőággyal, a babafigyelőkkel és a szülészeten kialakított egyszemélyes, alternatív szülőszobával bővült a karcagi kórház

55 millió forintos pályázatnak köszönhetően valósult meg a családbarát szülészeti osztály kialakítása a karcagi Kátai Gábor Kórházban – közölte az intézmény főigazgatója hétfőn.

Nagyné László Erzsébet írásbeli tájékoztatása szerint az osztályon évente mintegy hatszáz gyerek születik. A négy új szülőággyal, a babafigyelőkkel és a szülészeten kialakított egyszemélyes, alternatív szülőszobával komfortosabb körülmények között adhatnak életet gyermekeiknek az édesanyák. Az osztályon berendeztek egy családi szobát is, ahol az édesapák napi huszonnégy órában együtt lehetnek gyermekükkel.
 

 

A beruházás az Emberi Erőforrások Minisztériumának Családbarát szülészet-programja keretében, a még 2018-ban kiírt pályázaton nyert csaknem 55 millió forintnak köszönhetően valósult meg.

 

 

Hirdetés*

 

 

A főigazgató közölte azt is, hogy egy másik, tavaly benyújtott, Családbarát szülészet szolgáltatásainak bővítése a Kátai Gábor Kórházban elnevezésű, hazai forrású pályázaton több mint 20 millió forintot nyert a karcagi kórház. Az összeget eszközbeszerzésre és a szakdolgozók képzésére használják fel ebben az évben.

 

 

 

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: