police.hu

Bevásárlás helyett baleset (Szolnokon karambolozott egy 65 éves jászsági sofőr)

Az elmúlt napon a megye rendőrei négy személyt fogtak el az ellenük érvényben lévő körözés alapján, valamint egy ittas gépjárművezetőt szűrtek ki a forgalomból.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök.

Egy jászkarajenői lakos közlekedett személygépkocsival Szolnok belterületén, a Felső-Szandai réten 2020. február 6-án 13 óra 50 perc körül. A 65 éves férfi balra kanyarodása során összeütközött a vele szemből érkező, egyenesen továbbhaladó személygépkocsival. A baleset során – az elsődleges orvosi vélemény alapján – az egyik gépkocsi utasa könnyű sérülést szenvedett.

A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.

 

 

Rendőrségi felhívás

Felhívjuk a gépjárművezetők figyelmét az elsőbbségi szabályok betartására! Kérjük, hogy az útkereszteződéseknél fokozott körültekintéssel és figyelemmel vezessenek! Csak akkor haladjanak be a kereszteződésbe, ha az elsőbbséget megadták, vagy megkapták! Ne feledjék, hogy balra kanyarodáskor a szemből érkező, és egyenesen továbbhaladónak elsőbbséget kell adni!

…hogy mindenki hazaérjen!

 

 

police.hu

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat

Ajánlat



Close
%d blogger ezt szereti: