police.hu

Lefagyott szélvédővel ütötte el a gyalogost Debrecenben, majd miután cserben hagyta áldozatát visszament a helyszínre nézelődni (Vesztére felismerték)

A rendőrségre 2020. február 13-án 7 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Debrecenben, a Csapó utcán egy gyalogos-átkelőhelyen egy személyautó elütött egy nőt. A bejelentő elmondta továbbá azt is, hogy a gépkocsi a baleset után elhajtott. A gyalogost súlyos sérülésekkel vitték kórházba a mentőszolgálat munkatársai.

A rendőrök épp a helyszínelést végezték, amikor az egyik szemtanú jelezte nekik, hogy a nézelődők között felismerte a járművezetőt, és nem messze az autó is ott parkol. Mint kiderült, a helyi lakos valóban elhajtott a helyszínről, majd nem sokkal később visszament, és úgy tett, mintha csak egy kíváncsiskodó lenne. Az egyenruhások a szemle során megvizsgálták a férfi autóját, aminek a szélvédője még akkor is annyira le volt fagyva, hogy csak egy kis részen lehetett kilátni rajta. A Debreceni Rendőrkapitányság a 46 éves járművezetővel szemben segítségnyújtás elmulasztása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

 

 

Hirdetés*

 

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy fogadják meg az alábbi tanácsokat, mert a balesetek elkerüléséért a közlekedők tehetnek a legtöbbet a szabályok maradéktalan betartásával.

 

 

Ha indulás előtt a vezető nem gondoskodik az üvegfelületeken lévő pára, jég vagy hó eltakarításáról, akkor kisebb az esély arra, hogy a sofőr időben felismerje és reagáljon a különböző közlekedési szituációkra. A pára- és jégmentesítés, a jármű hótól való megtisztítása akár több percet is igénybe vehet, ezért indulás előtt számoljanak ezzel az idővel a megfelelő látás biztosítása érdekében, de mindenképp gondoskodjunk arról, hogy tökéletesen kilássunk járműveink szélvédőjén, ablakain.

police.hu

 

 

 

…hogy mindenki hazaérjen!

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat

Ajánlat



Close
%d blogger ezt szereti: