A Dal 2020 televíziós show-műsor döntőjének résztvevői a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) óbudai stúdiójában 2020. március 7-én. MTI/Mónus Márton

A Dal 2020 – 75 millió forintot nyert Rácz Gergő és Orsovai Reni a Mostantól című dallal

Rácz Gergő és Orsovai Reni nyerte Mostantól című számával A Dal 2020 showműsort szombaton Budapesten. A dal ezzel megkapta az év magyar slágere címet és előadója 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.

A Duna Televízióban és a Duna World csatornán élőben közvetített döntőben nyolc előadó mutatta be produkcióját: a Fatal Error (daluk címe: Néma), Rácz Gergő és Orsovai Reni (Mostantól), Takács Nikolas (Csendbeszéd), a Tortuga (Mámor tér 3.), Ember Márk (Tovább), Kóbor Zsóka és Polgár Patrik (Valamiért), a Nene (Későre jár), valamint a Turbo (Iránytű). A versenyzők maguk dönthették el, hogy az eredeti hangszerelésben vagy akusztikus változatban adják elő dalukat.
 

 

A zsűri tagjai a nyolc dal elhangzása után egyenként 10, 8, 6 illetve 4 pontot adtak az általuk legjobbnak ítélt négy dalnak. Az így versenyben maradt négy előadó, Rácz Gergő és Orsovai Reni (32 pont), a Turbo (30 pont), a Nene (20 pont) és Ember Márk (14 pont) közül a nézők választották ki a nyertest SMS-ben küldött szavazataikkal. A legtöbb voksot Rácz Gergő és Orsovai Reni kapta, így megnyerte A Dal 2020-at.
 

 

Hirdetés*

 

 

A díjat a VOLT Produkció nevében Lobenwein Norbert adta át. A duó 75 millió forintos összértékű nyeremény mellett a 2020-as Petőfi Zenei Díj Az év dala kategória nyertese is lett és felléphet a legnagyobb hazai fesztiválok, köztük a VOLT és a Strand színpadán.
 

 

A Mostantól Rácz Gergő és Orsovai Reni első közös dala, amelynek zenéjét Bella Máté és Rácz Gergő, szövegét Hujber Szabolcs és Rácz Gergő írta. A számban az énekes élete legkínosabb pillanatát mutatja be, amikor a párja megtudta, hogy hűtlen volt hozzá.
 

 

 

Rácz Gergő Fonogram-díjas magyar zeneszerző, énekes, producer. Orsovai Reni egy középiskolában tanít ének-zenét, 2017-től a Székesfehérváron alakult Nene zenekarnak is tagja, amellyel szintén bejutott A Dal 2020 döntőjébe.

“Nem gondoltuk volna, hogy győzünk, nagyon boldogok vagyunk”

– mondta a döntő után Rácz Gergő.
 

 

A döntő extra produkciójaként Pápai Joci adta elő Az én apám című dalát, valamint a Csík Zenekar a Csillag vagy fecske című számát énekelte el. Az adásban jelentették be, hogy A Dal Akusztik online szavazást és ezzel együtt a Petőfi Zenei Díj azonos kategóriájának elismerését szintén Rácz Gergő és Orsovai Reni kapta.
 

 

Az immár kilencedik alkalommal lezajlott dalválasztó show zsűrijében Vincze Lilla zenész, dalszerző, a Napoleon Boulevard EMeRTon-díjas énekesnője, zenepedagógus, énektanár; Apáti Bence táncművész, publicista, a Operettszínház balettigazgatója; Nagy Feró énekes, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere; valamint Pély Barna Artisjus-díjas énekes-gitáros-zeneszerző szerepelt.
 

 

A Dal 2020 két műsorvezetője Rókusfalvy Lili és Fehérvári Gábor Alfréd Freddie volt.
 

 

 

 

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: