A kép illusztráció. Fotó: sajtóközlemény

Hivatalos: A kijárási korlátozás ellenére még mindig százezrek kelnek útra motorral, autóval, busszal egyaránt

Vidék.MA hírportálunkkal maga a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. közölte a hírt, miszerint adataik szerint a kijárási korlátozás első hétvégéjén ugyan 60 százalékkal visszaesett a forgalom az előző naphoz képest, de még így is százezrek közlekedtek szombaton és vasárnap a hazai fő-, illetve gyorsforgalmi utakon.

A március 28-tól április 11-ig tartó kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet megjelenésének napján, azaz 2020. március 27-én az e-matrica rendszerbe tartozó gépjárművek (személyautók, buszok, motorok stb.) esetében még

több mint 840 ezer áthaladást rögzítettek

a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. fő-, illetve gyorsforgalmi utakra telepített fix kamerái.

 

A kijárási korlátozás első hétvégéjének adatai viszont azt mutatják, hogy bár drasztikusan, legalább 60 százalékkal visszaesett a forgalom az előző naphoz képest, szombaton és vasárnap még így is több százezer személygépjármű közlekedett a legfőbb hazai útvonalakon.

Kamerarendszer figyeli a fizetős útszakaszon közlekedők jogosultságát. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA hírportál

 

Míg a főutakon március 27-én még közel 263 ezer, addig március 28-án 120 ezer, 29-én pedig már csak 98 ezer áthaladást érzékeltek a kamerák. A gyorsforgalmi utak esetében is hasonló mértékben esett vissza a forgalom: a pénteki 580 ezer helyett szombaton már csak 230 ezer, vasárnap pedig 216 ezer áthaladást számláltak a NÚSZ fix telepítésű kamerái.

 

Hirdetés*

 

A forgalom alakulása egyébként március 6-án érte el a havi csúcspontját – akkor mintegy 1,4 millió áthaladást rögzítettek a kamerák. A veszélyhelyzet március 11-i kihirdetése óta a forgalom fokozatosan csökken.

A NÚSZ Zrt. arra hívja fel mindenkinek a figyelmét, hogy

a kijárási korlátozásról szóló kormányrendelet értelmében csak megfelelő indokkal lehet útra kelni.

 

Társadalmi célú felhívás*

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: