Kollázs a 2020. március 8-ai edzés pillanataiból.

Így indult a 2020-as versenyév – Az edzésről készült nap képeit mutatjuk

Egy nagyon rövid videó után – amelyet legalább egy félórás fog követni – szemezgettünk a nézők által nyújtott segítségnyújtásokból, a résztvevők általi kicsúszásokból, örült nagy gumifüst-oszlopokból, a tócsákban való áthaladásokig…

Amint azt már többször említettük, úgy mindig megtisztelő olyan közegben lenni ahol örömmel várják az embert és lehetőség adódik akár az idei tervekről, lehetőségekről néhány szót személyesen is váltani.

Így volt ez az elmúlt vasárnap is, ahol a Kisúji Autó MSE által megrendezett edzésen tavaszias napsütésben mintegy százan próbálgatták az idei évre tervezett fejlesztéseket az amatőröktől a Rally2, és Rally3-as pilótákig terjedő skálán.

 

A nap kezdetéről közzétett videónkat már több ezren látták:

Jöjjenek ízelítő képeink is, hiszen a felvezetőtől a leintésig volt mit megörökíteni:

Sok mindenre jó a gyorskötöző… Például a motorháztető rögzítésére!

Akadt mikor a pilóta is integetett alig pár méterrel a fejünk felett…

Nem mindenki szerette a tócsákat, volt viszont aki igen!

4-ből 3 az aszfalton

Amikor a nézők is a gyorsulásra gyúrnak…

Ez volt a kisebb láng a kipufogóból… Amikor beindult méteresre csapott!

Még a Jégkorszak szereplői is elképedtek

 

Hirdetés*

 

 

További képeinkkel hamarosan Vidék.MA hírportálunk közösségi oldalán találkozhatsz!

 

Az áprilisi versenyt pedig izgalommal várjuk!

Kollázs a 2020. március 8-ai edzés pillanataiból.

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: