Jakab Péter a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke

Jakab: Magyarország kormánya veszélyhelyzetben is a korlátlan hatalom kiépítésén dolgozik (Videó)

Abban nincs vita a Jobbik és a Kormány között hogy a veszélyhelyzetet meg kell hosszabbítani. A kérdés csak az, mennyi időre kapjon felhatalmazást Orbán Viktor ahhoz, hogy Parlament nélkül, rendeleti úton kormányozhasson – közölte Jakab Péter, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke rendkívüli online sajtótájékoztatóján.

Amint azt az ellenzéki néppárt elnöke elmondta, a Jobbik szerint követni kell azt a gyakorlatot miszerint korábban is volt már Magyarországon veszélyhelyzet, amikor a Parlament 2-3 hónapra szavazott meg rendkívüli felhatalmazást a regnáló kormány számára, majd indokolt esetben ezt újra meghosszabbította.

 

Orbán Viktornak azonban ez nem elég

– közölte Jakab.

Ő azt mondja, hogy egészen addig szeretne parlament nélkül kormányozni, vagyis egészen addig szeretné fenntartani a veszélyhelyzetet, amíg a kedve tartja – tette hozzá.

Az időtartamokat tekintve úgy nyilatkozott: Ez  lehet 1 év, vagy akár 10 év is, ami idő alatt nem kell összehívni a parlamentet és lehet korlátozni a lakosságot. a tulajdon szabadságát, a véleménynyilvánítást, és választást sem kell tartani.

 

Indokolt-e élethosszig tartó felhatalmazást adni Orbán Viktornak ahhoz, hogy rendeleti úton kormányozzon, parlament nélkül? – tette fel a kérdést a Jobbik elnöke.

Válaszként úgy fogalmazott:

királyságban igen, demokráciában viszont nem.

 

A parlament működését és felelősségét hangsúlyozva megjegyezte:

Mi nem a demokráciát, hanem a járványt szeretnénk felszámolni

 

… amelyhez nem korlátlan hatalomra van szükség korlátlan ideig, hanem védőfelszerelésekre, tesztre, szűrésre, maszkokra, kijárási tilalomra, vagy éppen anyagi segítségre a bajba jutott családok számára.

Úgy tűnik Magyarország Kormánya nem a vírust, nem a gazdasági válságot, hanem a demokráciát akarja karanténba zárni.

 

Az előbbiekből adódóan pedig a Jobbik nemmel fog szavazni a “koronavírus-törvényként” emlegetett parlamenti szavazáson.

A sajtótájékoztató felvétele itt tekinthető meg:

 

 

 

 

 

 

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Ajánlat

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: