Kapás Boglárka közösségi oldalán osztotta meg a hírt 2020 márciusának végén.

Koronavírus – Két válogatott magyar úszó, Kapás Boglárka és Kozma Dominik is megfertőződött a koronavírussal

Megfertőződött az új típusú koronavírussal két válogatott úszó, Kapás Boglárka és Kozma Dominik.

Az olimpiai bronzérmes Kapás kedden a Facebook-oldalán jelentette be, hogy a felkészülés folytatásához két negatív tesztre lett volna szüksége, ebből az első sikerült is, a második azonban már pozitív lett.

“Jelenleg két hétig karanténban vagyok itthon, nem hagyhatom el a lakást. Egyelőre jól érzem magam, semmilyen tünetet nem érzek”

– mondta a 26 éves versenyző, aki egyúttal felhívta a figyelmet a védekezés és az otthon maradás fontosságára.

Hirdetés*

 

 

A Boglárka videója itt tekinthető meg:

Később az M1 aktuális csatornának elárulta, hétfőn tudta meg az eredményt, akkor el is sírta magát. Hozzátette, úgy tudja, másoknak is pozitív lett a második tesztje. Megjegyezte, mostanra megnyugodott, a pozitív teszt pedig legfeljebb annyi változást hoz számára, hogy ő most már élelemért sem hagyhatja el a lakhelyét.

 

 

Nem sokkal később Kozma Dominik az M1 aktuális csatornának szintén megerősítette, hogy neki is pozitív lett a második tesztje.

“Vegyes érzésekkel fogadtam. Nem mondom, hogy nem vagyok tőle betojva. Féltem a feleségemet”

– mondta a BVSC világ- és Európa-bajnoki bronzérmese, aki hozzátette, neki sincs semmi baja, egyetlen tünetet sem produkál.

 

 

Kapás a 2016-os riói olimpián 800 méter gyorson szerzett bronzérmet, tavaly nyáron a kvangdzsui világbajnokságon 200 méter pillangón diadalmaskodott. Kozma a 2017-es hazai rendezésű vb-n a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként lett harmadik, míg kontinensviadalról négy bronzérme van, köztük egy egyéniben.

 

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: