Fotó: internet

Szombaton vesznek végső búcsút a kisújszállási születésű Csukás Istvántól

Szombaton, március 7-én 10 órakor, a Farkasréti temető Makovecz-ravatalozójában helyezik örök nyugalomra Csukás Istvánt, a nemzet művészét – közölte pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

Mint írják, a február 24-én, életének 84. évében elhunyt költőt, írót családja, barátai és a tisztelői kísérik utolsó útjára.
Csukás Istvánt az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a közmédia a saját halottjának tekinti.
A Kossuth-díjas alkotó 1936. április 2-án született Kisújszálláson, 1957 óta élt írásaiból. 1968 és 1971 között a Magyar Televízió munkatársa volt.

Süsü játszótért Kisújszálláson. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA hírportál

 

Generációk nőttek fel olyan legendás meséin, mint a Pom-pom meséi; a Süsü, sárkány; a Mirr-murr; a Nagy Ho-ho-ho-horgász, a Keménykalap és krumpliorr, a Nyár a szigeten és A legkisebb ugrifüles. Emellett hang- és tévéjátékok, filmek, színdarabok fűződnek a nevéhez és verseket is írt.

 

Hirdetés*

Kisújszállás Város Önkormányzata buszt indít a temetésre

Mint írták közösségi oldalukon, úgy Csukás István temetésére 2020. március 7-én 10 órakor kerül sor Budapesten a Farkasréti temetőben. Aki szeretne személyesen is búcsút venni a tisztelt és szeretett kisújszállási születésű költőtől, írótól, annak ajánljuk figyelmébe, hogy a temetés napján autóbusz indul Kisújszállásról Budapestre. Az utazás a résztvevők számára ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

 

 

A busz 6.30 órakor indul a Városháza mögött lévő Nyár utcai parkolóból.

 

Vidék.MA gyűjtés/MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: