Z. Kárpát: állítsák vissza az önálló határőrséget, kapjanak nagyobb támogatást a mezőőrségek!

Az önálló határőrség visszaállítását és a mezőőrségek költségvetési támogatásának növelését kezdeményezte országgyűlési határozati javaslatokban a Jobbik – jelentette be pénteki budapesti sajtótájékoztatóján Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke, országgyűlési képviselője.

A sajtótájékoztatóról készült videó itt tekinthető meg:

 

Az ellenzéki politikus szerint amikor a 2008-ban megszüntetett önálló határőrség visszaállítását javasolták a parlamentben, “láthatóan mellébeszélt miniszterelnök úr”, holott arra volna szükség, hogy az ország határait most őrző katonák, rendőrök saját választott pályájukon teljesíthessenek szolgálatot.

Egy óriási migrációs hullám hajnalán speciális kiképzéssel, speciális eszközrendszerrel egy olyan önálló határőrséget kell kiépíteni, amely minden eddiginél hatékonyabban képes ellátni a határvédelem abszolút kiemelkedő feladatát

– fogalmazott.

Z. Kárpát Dániel elmondta: egy másik javaslatukkal szeretnék növelni a mezőőrségeknek juttatott – szavai szerint most minimális – támogatást, komoly anyagi terheket véve le ezzel az önkormányzatok válláról.
 

 

A jobbikos politikus azt is elmondta: országgyűlési határozati javaslatot fognak benyújtani a gazdasági migráció megfékezésére, mondván, addig ne töltsék fel külföldiekkel az állásokat, amíg vannak inaktív magyarok.

 

A Fidesz-KDNP mindent megtett azért, hogy jóval százezer fölé emelje az idegenből ideimportált munkaerő, ha úgy tetszik, a migránsmunkások számát

– mondta.
Hirdetés*

 

 

Szükségesnek nevezve, hogy ne a kormány és a vele stratégiai partnerségben álló multinacionális cégek dönthessék el, melyik ágazatba mennyi külföldi munkavállaló jöhet Magyarországra, ehelyett a magyar munkavállalók és a nemzetgazdaság érdekeinek megfelelő mechanizmust alakítsanak ki erre.

 

Hozzátette:

pártja álláspontja szerint nincsen szükség Magyarországon tömeges munkaerő-importra.

 

 

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: