Karcagon a Városháza épülete. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Karcagon, Mezőtúron, Békéscsabán, de Orosházán is ablakokból, erkélyekről, a házak kertjeiből hallgathatjuk majd a minikoncerteket

Az elkövetkező hetekben 11 megyében több mint 120 minikoncert hangzik el a Filharmónia Magyarország szervezésében a köztereken.

A közönség az ablakokból, erkélyekről, lakásokból, balkonokról, a házak kertjeiből hallgathatja majd a koncerteket, mivel olyan köztereken csendülnek fel, amelyek környezetéből jól látható és hallható lesz a produkció – közölte a Filharmónia Magyarország szerdán az MTI-vel.
Tájékoztatásuk szerint a sorozat szerdán Bátaszéken és Szekszárdon indult, az elkövetkező napokban pedig többek között

  • Kalocsa,
  • Kecskemét,
  • Orosháza,
  • Szarvas,
  • Békéscsaba,
  • Mezőkövesd,
  • Karcag,
  • Mezőtúr,
  • Pásztó,
  • Balassagyarmat,
  • Sátoraljaújhely,
  • Kisvárda,
  • Veszprém,
  • Siklós,
  • Barcs,
  • Nagykanizsa,
  • Tamási,
  • Dombóvár és
  • Kaposvár közterein csendül fel a zene.

 

A minikoncertek helyszíneiről csütörtöktől a filharmonia.hu és a terzene.hu oldalakon tájékozódhatnak az érdeklődők.
Társadalmi célú felhívás*

 

Mint a közleményben felidézik, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága kezdeményezésére tavaly október 1-jén, a zene világnapján indult útjára a Térzene program, amelynek célja, hogy minél több emberhez elérjen a klasszikus zene. Az eredeti tervek szerint parkokban, zenepavilonokban szólalt volna meg a muzsika.
A Filharmónia Magyarország online kínálattal is várja a közönséget: Facebook- és weboldalára naponta újabb érdekességek, hangfelvételek, koncertek, hangszerbemutatók és zenei ajánlók kerülnek fel.

Hirdetés*



 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: