A Wizz Air diszkont légitársaság repülőgépei parkolnak a Debreceni Nemzetközi Repülőtér kifutópályája mellett 2020. március 22-én. A koronavírus-járvány miatt törölt, illetve ideiglenesen szünetelő járatok miatt a légitársaság kilenc gépe parkol a légikikötőben. MTI/Czeglédi Zsolt

Koronavírus – Ezer munkavállalóját elbocsátja a Wizz Air

Ezer munkavállalóját, a dolgozók 19 százalékát kénytelen elbocsátani a Wizz Air a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetben, és az eddiginél is több embert küld kényszerszabadságra.

A légitársaság honlapján megjelent közlemény szerint a felső vezetők fizetését átlagosan 22 százalékkal, a pilótákét, légiutas-kísérőket és az irodai dolgozókét pedig átlagosan 14 százalékkal csökkenti a magyar kötődésű légitársaság. Emellett a cég a bérlési idő lejártával nem hosszabbítja meg 32 idősebb Airbus A320-asának szerződését, így azok visszakerülnek a lízingbe adóhoz.
 

A Váradi József vezette cégnek a közlés szerint 1,5 milliárd euró szabad készpénzállománya van, anyagi helyzete stabil. Márciusban az utasforgalom 34 százalékkal csökkent, jelenleg a társaság a korábbi kapacitásai mindössze 3 százalékán üzemel. Az Abu Dzabi-i leányvállalat megalapítása nem áll le, az ütemtervnek megfelelően halad – olvasható a közleményben.
 

Hirdetés*

 

A március 31-ével zárult negyedik pénzügyi negyedévben a cég várhatóan 70-80 millió eurós veszteséget könyvel el, így a teljes pénzügyi évre várható adózott eredmény 270-280 millió eurós nyereséget lehet. Arról a társaságnak egyelőre nincsen becslése, hogy milyen üzleti eredmények várhatóak a 2021. március 31-ével záródó pénzügyi évben.

 

A Wizz Air a közleményben megerősítette korábbi terveit, amelyek a pandémia utáni időszakra évenkénti átlagos 15 százalékos kapacitás-bővítésről szóltak.

 

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: