Gólyák a Püspökladányi út és a Maros utca sarkán Karcagon 2020. április 3-án. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA hírportál

Napi szívmelengető – Gólyák élvezik a napsütést Karcagon (Videóval)

Van ebben a koronavírusos helyzetben is legalább egy olyan dolog amelynek a természetvédők, illetve az állatbarátok is biztosan örülnek ha kicsit az ég felé tekintenek.

A tavaszi napsütés, az olykor a szokásosnál is csendesebb utcák (bár nem mindenhol tartják be a jelenleg érvényben levő korlátozásokat -a szerk.) bizony okot adnak arra, hogy lehetőség szerint meglássuk azt ami mellett a rohanó világunkból adódóan az esetek többségében elmennénk.

Így lehetnek sokan a gólyákkal is, amely madarak több ezer kilométert képesek repülni, hogy tavasszal hozzánk hazatérjenek.

 

2020. április 3-án így sikerült lencsevégre kapnunk az alábbi gólyapárt miközben a napsütést élvezte:

Hirdetés*

 

Ha ők fürdenek a napsütésben, mi is megtehetjük saját portánkon, erkélyünkön is, mert az bizony nem árt nekünk, embereknek sem ha már a #maradjotthon kampányt a saját és környezetünk egészsége érdekében érdemes betartanunk.

 

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: