Elkezdődött a sportélet újbóli beindítása a megyében a vakoknál

Elkezdődött a sportélet újbóli beindítása a megyében a vakoknál

 

Erről tájékoztatta portálunkat a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete közleményben.

 

Nemrégiben együttműködési megállapodást írt alá a Fogyatékkal Élők Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sportszövetsége (FÉS) és a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesülete (JNSZMVAKOK).

A két szervezet munkakapcsolat már hosszú évekre nyúlik vissza, de a mostani együttműködési szerződés megkötésével mind a két szervezet elnöke reménykedik abban, hogy összefogásuk révén még több sportolni vágyó fogyatékossággal élő személyt tudnak bevonni majd a megyei sportéletbe, a szabadidő és a versenysport terén. A sport és a rendszeres testmozgás minden ember számára egy fontos és hasznos tevékenység éljen bármilyen fogyatékossággal.

– Egyesületünk már korábban is tagja volt a FÉS-nek, és néhány eseményükön már a múltban is részt vettek Egyesületünk tagjai. Személy szerint is fontosnak tartom az egészséges életmódot és a rendszeres sportolást – kezdte Pesti Zoltánné a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének az elnöke.

– Tagjaink közül többen jeleskednek különböző sportágakban. Most elkezdtünk tagjaink körében egy igényfelmérést a sport területén és ennek tükrében folytatjuk majd az Egyesületünk sportkoncepciójának további fejlesztését. Célunk, hogy a Fogyatékkal Élők Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Sportszövetségének minél több eseményen részt vegyünk, biztosítva ezzel tagjainknak a mozgás örömét és a szabadidő hasznos eltöltését – zárta szavait Pesti Zoltánné.

Auner Zoltán, a Fogyatékkal Élők Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesületének az elnöke a következőképpen nyilatkozott az együttműködésről.

 

– A FÉS elnökeként számomra nagyon fontos, hogy a lehető legtöbb fogyatékossága élő ember sportoljon és mozogjon rendszeresen a megyében, éljen bármilyen fogyatékossággal is, éppen ezért örömmel tölt el , hogy a Vakok és Gyengénlátok  Jász-Nagykun-Szolnok  Megyei Egyesületével sikerült egy együttműködési megállapodást is kötünk

– mondta az együttműködés kapcsán Auner Zoltán.

 

– A közös sportoláson túl, úgy gondolom, hogy a Vakok és Gyengénlátók Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Egyesület a FÉS szemléletformáló tevékenységbe is be tud majd kapcsolódni a jövőben – tette hozzá Auner Zoltán.

 

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: