Szajoltól Tószegig értek a szálak (Kábítószer-kereskedői hálózatot számoltak fel a Szolnok megyei nyomozók)

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya irányításával 90 rendőr 14 helyszínen végzett összehangolt akciót.

Egy szajoli lakos Tószegen élő testvérével 2018-tól kezdődően rendszeresen, anyagi haszonszerzés érdekében – közreműködők igénybevételével – árusított nagy mennyiségben kábítószert és új pszichoaktív anyagot.

 

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának Felderítő, Bűnügyi, Gazdaságvédelmi és Bűnügyi Technikai Osztálya, továbbá a Rendészeti Igazgatóság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztálya, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyon-visszaszerzési Hivatala és a Bűnügyi Technikai Főosztálya, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Rendészeti Igazgatóság Közterületi Támogató Alosztálya, valamint a Szolnoki, Törökszentmiklósi, Mezőtúri és Kunszentmártoni Rendőrkapitányság munkatársai 2020. május 5-én összehangolt akciót hajtottak végre.

 

 

Hirdetés*

 

 

Ennek során 90 rendőr dolgozott együtt a kábítószerrel kereskedő testvérpár és társaik elfogása, majd az általuk elkövetett különböző bűncselekmények bizonyítása érdekében. A Jász-Nagykun-Szolnok megyében található településeken, 14 helyszínen 9 személy vonatkozásában végrehajtott rendőri intézkedések eredményeként, több száz millió forint összértékben aranyékszereket, gépjárműveket, utánfutókat, quadot, motorcsónakot, több lőfegyvert, gáz- és riasztófegyvereket és készpénzt foglaltak le a nyomozók, illetve zár alá vettek egy nagy értékű ingatlant.

 

 

A rendőrök az akció során hat személyt elfogtak és előállítottak a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságra. Négy fő jogsértőt új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett, míg két fő terheltet új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett és kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. Az eljáró nyomozók valamennyi terheltet őrizetbe vették, továbbá az illetékes főügyészség felé valamennyiük esetében előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

 

Az akcióról készült videó itt tekinthető meg:

 

police.hu

 

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: