Túrkeve: Előzésből lett a baj

De nem csak annyi történt, hogy belehajtott a nő az árokba, de kiderült, hogy a másik autó sofőrje ittas is volt

Egy 55 éves nő közlekedett személygépkocsival Túrkeve külterületén 2020. május 21-én 7 óra 30 perc körül, amikor az előtte haladó járműszerelvényt megelőzte.

A manőver befejezését követően a nő visszatért a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol elvesztette uralmát a gépjármű irányítása felett és az árokba hajtott.

Képek: 

Hirdetés*



A rendőrök mindkét sofőrrel szemben alkoholszondát alkalmaztak, mely a járműszerelvényt vezető férfi esetében pozitív értéket mutatott. A rendőrök a jogsértőt előállították és vezetői engedélyét elvették.

A baleset során a nő – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérülést szenvedett.

Forrás: Police.hu

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: