MTI/Vajda János

Újra indul a lillafüredi és a pálházi kisvasút

A mai naptól ismét elindulnak az Északerdő Zrt. által üzemeltetett Lillafüredi és Pálházi Állami Erdei Vasút járatai, amelyek a koronavírus járvány miatt a kormány által meghirdetett veszélyhelyzeti rendelkezéseknek megfelelően március 17-e óta nem közlekedtek – tájékoztatta Zay Adorján, a társaság vezérigazgatója az MTI-t.

 

Elmondta: a májusban megszokotthoz képest egyelőre korlátozott kínálattal várja utasait a két vasút, a lillafüredi vonalon módosított menetrend szerint hétvégén napi hat, hétköznaponként pedig három vonatpár közlekedik. Pálházán az eredeti menetrend szerint, de csak hétvégeken és ünnepnapokon jár négy járatpár Pálháza és Rostalló között.
 

 

Kiemelt figyelmet fordítunk az egészségügyi szabályok szigorú betartására, kizárólag nyitott kocsik közlekednek, és minden forduló után fokozottan fertőtlenítik azokat – hangsúlyozta Zay Adorján.
Hirdetés*



 

 

Hozzátette: az eddigieknél több kocsi lesz a szerelvényekben, hogy az előírt másfél méteres védőtávolság biztosítható legyen a külön utazó társaságok között. Utazás közben mindenkinek sállal vagy maszkkal kell eltakarnia az orrát és a száját, az állomásokon pedig fertőtlenítőszereket is találnak majd az utasok.

 

 

MTI

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: