AppleMark

Újra látogatható a Jászberényi Állatkert- De ezeket a szabályokat be kell tartani !

Fontos, hogy ön is tudja őket, mielőtt kilátogat!

Örömmel tudatta a Jászberényi Állat- és Növénykert hivatalos oldalán, hogy az intézmény a koronavírus -járvány jelenlegi szakaszában már újra látogatható. Ezzel a hosszú idő óta tartó kényszerű zárva tartásnak vetnek véget. A nyitást a Magyar Kormány 168/2020. (IV. 30.) Korm. rendelete tette lehetővé.

Császárbajszú Tamarin a Jászberényi Állatkertben

Azonban az állatkertbe látogatóknak több az egészségük védelme szempontjából fontos szabályt be kell tartania:

Ezekről a korlátozásokról ír az Állatkert:

A járványügyi veszélyhelyzet változatlan fennállása okán látogatói szabályzatunkat biztonsági óvintézkedésekkel egészítettünk ki, melyek a következők:

  • Az egymással történő szociális érintkezés – a közös háztartásban élők kivételével – elkerülése érdekében a másik embertől legalább 1,5 méter távolság tartása kötelező.
  • A biztonsági távolságot kötelező megtartani a pénztárnál, illetve a büfénél való sorbanállás alatt, valamint az állatkerti látogatás teljes időtartamában – beleértve a mosdóhasználatot is!
  • A biztonsági távolság megtartásában tappancsokat ábrázoló, piros színű aszfaltfestések segítik látogatóinkat mind a pénztárnál, mind a látványetetések helyszínein.
    A fertőzésveszély elkerülés érdekében látványetetési programunkban is változtatások történtek. Azoknál a kifutóknál, ahol fennáll a kis területen történő csoportosulás veszélye (ezáltal nem lehetséges a biztonsági távolság megtartása) szüneteltetjük a látványetetéseket.
  • Azon állataink látványetetését azonban megtartjuk, ahol a kifutó körül van lehetőség a 1,5 méter biztonsági távolság megtartására. Látványetetésekre tehát csökkentett gyakorisággal és változatossággal lehet számítani, ezekről minden nap a megszokott zöld táblán adunk információt. Ezúton is felhívjuk kedves látogatóink figyelmét, hogy valamennyi látványetetés ideje alatt – az aszfaltfestések segítségével – tartsák egymástól (és állatgondozó kollégáinktól is) a 1,5 méter biztonsági távolságot! Természetesen az egy háztartásban élőknek – egy csoportot alkotva – nem kötelező egymás között megtartani a védőtávolságot.
  • Az Állatkert területén egy időben maximum 500 fő tartózkodhat. Az aktuális látogatói létszámot pénztáros kollégáink folyamatosan nyomon követik és a limit elérésével nem fogadnak további látogatókat.
  • Látogatókat kizárólag szabadtérben a biztonsági távolság betartásával fogadunk, az Éjszakai Házat és az Oktatóközpontot nem nyitjuk meg.
  • A fertőzésveszély kockázatának csökkentése érdekében tilos az állatkerti játszótér és a kecskesimogató használata.

Mindezek túl a korlátozó intézkedések miatt – főként a hétvégi napokon – érdemes érkezés előtt telefonon informálódni az Állatkert fogadóképességéről. -írja honlapján az Állatkert.

Forrás: jaszbernyzoo.hu

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: