Koronavírus hatása: Elmaradt bérükért demonstrált a vásárosnaményi ruhagyár mintegy félezer dolgozója

Elmaradt bérükért demonstrált az angol érdekeltségű ARJ Ruhagyár Zrt. mintegy kétszáz dolgozója hétfőn, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.

 

A férfi felsőruházati termékeket gyártó vállalat tulajdonosai a koronavírus-járvány miatti megrendeléshiányra hivatkozva március 23-án függesztették fel a gyártást, az üzem 530 munkavállalóját pedig szabadságra küldték. A tulajdonosok később sem indították újra a gyártást, egyes dolgozókat maszk és védőruha varrására ugyan visszavették, de számukra az alapbérük hetven százalékát kínálták csak fel, és azt sem fizették ki teljesen – mondta Újvári Bertalanné szakszervezeti titkár a helyszínen az MTI-nek.
 

Az érdekképviseleti vezető megjegyezte, a munkavállalók eleinte azt hitték, hogy a megszokott szezonváltás miatt a tulajdonos előrébb hozta a szabadságolásokat, így a leállás csak ideiglenes lesz. A vírus miatt azonban teljesen megállt a gyár, a bérmunkában elvállalt maszkgyártás is csak a dolgozók kisebb részét érintette.
 

 

Újvári Bertalanné az MTI kérdésére elmondta, a több mint ötszáz dolgozóból körülbelül háromszázan maradtak a cégnél, a többiek felmondtak és más munkát kerestek. A munkáltató az áprilisi bért csak részben fizette ki, a májusival el van maradva, és a júniusit sem sikerült teljesen rendeznie, illetve a kollektív szerződésben rögzített állásidőt sem fizettek ki.
 

A tulajdonos nem jelentett be tömeges elbocsátást, így a gyár bezárása esetén a régi dolgozók a végkielégítéstől is eleshetnek

– tette hozzá.
A hétfői tüntetésen molinókkal és táblákkal megjelent dolgozók előtt Rabi Ferenc, a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetének (BDSZ) elnöke tarthatatlannak nevezte a helyzetet. Kiemelte, a cég nem vette igénybe a meghirdetett állami bértámogatást, felmondás hiányában a dolgozók az álláskeresési járadéktól is elestek, a közös megegyezéssel távozó munkavállalók pedig lemondtak a végkielégítésről.

Hirdetés*



 

A szakszervezet a következő lépésként felszámolási eljárást kezdeményezhet az ARJ ellen, vagy kérheti a társaság kényszertörlését, azonban ez hosszadalmas folyamat lehet – mondta Rabi Ferenc.
 

A BDSZ elnöke hozzátette, az elsődleges cél az, hogy gyorsítsanak az eljárásrenden, és javaslatokat tegyenek a dolgozók nevében.
Filep Sándor, Vásárosnamény Fidesz-KDNP-s polgármestere elmondta, az ARJ korábban fejleszteni akart vásárosnaményi üzemén, területet vásároltak a városban, és felmerült egy 1300 munkavállaló foglalkoztató gyár felépítése is.
 

A 12 milliárd forint értékű – 5,4 milliárd forintos állami támogatást élvező – beruházás, illetve 370 munkavállaló bértámogatása már elő volt készítve, ehhez képest ez a helyzet “elkeserítő, ledöbbentő és méltatlan” azokhoz az emberekhez, akik már régóta dolgoznak a cégnél – fogalmazott a polgármester. Hangsúlyozta, a munkavállalók tisztességgel megdolgoztak a bérükért és türelmesek voltak, a tulajdonosnak egyértelmű a felelőssége és egyértelmű, hogy “ezért neki fizetnie kell.”
 

A demonstráción Vámos Zoltán, az ARJ Ruhagyár Zrt. vezetőségi tagja az MTI-nek nem kívánt nyilatkozni.
A nyilvános cégadatok szerint a korábban Berwin Ruhagyár Zrt. néven működő társaság a 2018 júliusától 2019 júniusáig tartó időszakban 3,8 milliárd forintos nettó árbevétel mellett 156 millió forint hiányt realizált.

 

 

MTI

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: