Fotó: police.hu

Rablás, súlyos testi sértés, magánlaksértés bedrogozva Jászkiséren (Megkérdeztük a hatóságot mi is történt valójában)

Vidék.MA hírportálunkhoz érkezett jelzés, miszerint Jászkiséren az utóbbi napokban egy illuminált (a jelzés szerint bedrogozott) személy megverte az élettársát, majd valószínűleg menekülési szándékkal több autóst is leállított és volt akinek elvette a telefonját is. Az esetről megkérdeztük a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságot is akik minden feltett kérdésünkre válaszoltak.

A Vidék.MA hírportálunkhoz eljuttatott tájékoztatás szerint egy helyi férfi 2020. június 30-án 19 óra körül megjelent egy jászkiséri családi háznál, oda a tulajdonos engedélye nélkül bement, majd az egyik ott lakót bántalmazta és kirángatta az utcára.

A sértettnek sikerült bemenekülnie a segítségére siető szomszédokhoz bántalmazója elől. A támadó ezt követően az utcán feltartóztatott egy arra közlekedő gépkocsit, a sofőrtől elkérte a mobiltelefonját, azzal egy hívást intézett, majd a telefont eltette és bement az ingatlan udvarára, ahova a sértett menekült.

A jászkiséri férfi megtámadta a segítő szomszédot, aki a bántalmazás során súlyos sérülést szenvedett. A férfi ezután elvette a szomszéd feleségének mobiltelefonját, amit szintén eltett, majd újból kirángatta a sértettet az utcára és a korábban leállított autóba akarta tuszkolni.

A gépjármű tulajdonosa azonban megakadályozta, hogy a gépkocsiját elvigyék, ezért őt is megütötte, majd tovább bántalmazta a sértettet, akinek a védelmére sietett három férfi. Egy vascsővel rácsapott az egyik védelmező férfi kezére, akinek emiatt súlyos sérülése keletkezett.

 

Hirdetés*



A 29 éves férfit a helyszínre kiérkező rendőrök kényszerítő eszköz alkalmazásával állították meg. A jogsértőt elfogták, előállították és vele szemben kábítószer gyorstesztet alkalmaztak, ami pozitív eredményt mutatott. A nyomozók a férfit gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

A Jászberényi Rendőrkapitányság rablás bűntett, lopás vétség, személyi szabadság megsértése bűntett, könnyű testi sértés vétség, súlyos testi sértés bűntett, jármű önkényes elvétele bűntett kísérlete, valamint magánlaksértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást – közölte a hatóság médiánkkal.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: