A Szolnoki Törvényszék épülete. Fotó: Bodnár Csaba/Vidék.MA

Drogot árultak Szolnokon (Előzetesből bűnügyi felügyeletbe kerülhetnek)

A Szolnoki Járási Ügyészség indítványt tett a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírójánál a 2020. február 8. napjától letartóztatásban lévő, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatott két szolnoki férfi letartóztatásának további 2 hónappal történő meghosszabbítása iránt.

A férfiak megalapozottan gyanúsíthatók azzal, hogy 2020. február 6-án Szolnok területén értékesítettek új pszichoaktív anyagnak minősülő kristályos anyagot, 4-CMC-t, de más pszichoaktív anyag is volt az autójukban, amikor a rendőrök elfogták őket.

Hirdetés*



2020. augusztus 5. napján a Szolnoki Járásbíróság a bírói ülésen a gyanúsítottak letartóztatását megszüntette és bűnügyi felügyeletüket rendelte el. A bíróság azzal indokolta döntését, hogy a kényszerintézkedés bűnügyi felügyelettel is eléri a célját, nem szükséges a legszigorúbb, a letartóztatás fenntartása figyelemmel arra is, hogy a nyomozás befejezése várható a közeli időben.

A bírói határozattal szemben az ügyész fellebbezést jelentett be

Véleménye szerint a két férfival szemben fennállnak a letartóztatás feltételei –  a szökés, elrejtőzés veszélye, illetve az, hogy tovább folytatják a bódító anyagok kereskedését akár a büntető eljárás hatálya alatt is – , ezért indítványozta, hogy a másodfokon eljáró Szolnoki Törvényszék a nyomozási bíró végzését változtassa meg és a letartóztatásukat rendelje el ismét.

Az ügyészi fellebbezés halasztó hatályú, azonban csak a korábban meghosszabbított határidőig, jelen esetben augusztus 8-ig – tudatta hírportálunkkal a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség szóvivője.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: