police.hu

Ittas volt a sofőr aki Debrecen-Józsán behajtott egy udvarba tegnap éjszaka

A rendőrségre 2020. augusztus 2-án 23 óra körül érkezett bejelentés arról, hogy Debrecen-Józsán, a Zsindely utcában egy férfi balesetet szenvedett az autójával. A rendőrök azonnal a helyszínre mentek és igazoltatták a kocsi sofőrjét, majd alkoholszondát alkalmaztak vele szemben ami pozitív értéket mutatott.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi túl gyorsan hajtott, majd elvesztette az uralmát a gépkocsi irányítása felett, lesodródott az útról, átszakította egy családi ház kerítését és egy melléképületnek csapódott. A sofőr könnyű sérüléseket szenvedett.

A Debreceni Rendőrkapitányság vizsgálja az eset körülményeit.

Hirdetés*

 

A rendőrség felhívja a figyelmet, hogy az alkoholfogyasztás már kis mennyiségben is olyan élettani hatásokat vált ki, amelyek nem teszik lehetővé a biztonságos járművezetést. A szeszes ital fogyasztásának hatására csökken az észlelőképesség, tompulnak a reflexek, így jelentősen megnő a reakcióidő. A nagyobb mértékű alkoholfogyasztás következményei pedig egyenesen beláthatatlanok. Az ittas személy nem ura többé járművének. Aki ittas állapotban vezet, amellett, hogy a saját és a többi közlekedő testi épségét kockáztatja, bírságra, járművezetéstől való eltiltásra vagy büntetőeljárásra is számíthat. Kérjük, hogy a balesetek elkerülése érdekében a vezetés megkezdése előtt ne fogyasszanak szeszes italt!

…hogy mindenki hazaérjen!

Fotó: JNSZ MRFK/police.hu

police.hu

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: