Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese felszólal napirend előtt az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülésén 2019. május 17-én. Az ellenzéki kezdeményezésre összehívott ülésen a gyermekes családok hajléktalanságának a megelőzéséhez szükséges egyes törvénymódosításokról akartak tárgyalni, de csak a napirend előtti felszólalások hangzottak el, mert - a kormánypártok távolléte miatt - a Ház nem volt határozatképes, így nem tudta megszavazni napirendjét. MTI/Kovács Attila

Nagy a tülekedés az 1%-os támogatottságú LMP vezetéséért

Tisztújító kongresszust tart vasárnap az LMP. A két társelnöki pozícióért négyen méretik meg magukat – tájékoztatta a párt országos elnökségének titkára az MTI-t.

Kanász-Nagy Máté közölte: a jelenlegi társelnökök, vagyis Schmuck Erzsébet és Kendernay János mellett a Heves megyei Fábián Krisztina elnökségi tag és ő maga is versenyre kel a posztokért.

Várhatóan Ungár Péter országgyűlési képviselő lesz az országos elnökség titkára, hiszen egyedüli jelölt arra a posztra.

A további négy elnökségi tagságért megmérkőzik még Kanász-Nagy Máté újpesti alpolgármester, Keresztes László Lóránt országgyűlési képviselő, korábbi társelnök, Hanák Gábor elnökségi tag, Lengyel Szilvia volt országgyűlési képviselő, az LMP pártalapítványának társelnöke. Ugyancsak versenybe száll Csárdi Antal országgyűlési képviselő, Tetlák Örs, Érd alpolgármestere, Kreitler-Sas Máté újbudai önkormányzati képviselő, Demeter Márta országgyűlési képviselő, korábbi társelnök és Keményfi Tímea elnökségi tag.

 

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat




Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: