Fotó: Pest Megyei Rendőr-főkapitányság

Az utcán szülte meg gyermekét, majd sorsára hagyta az újszülöttet az anya Gödöllőn (Vádat emeltek a nő ellen)

A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki titkolt terhessége után egy bokros közterületi részen megszülte gyermekét majd a sorsára hagyta.

A vád szerint a nő 2018 őszén esett teherbe, de ennek ellenére a szülésre illetve a gyermeknevelésre semmilyen módon nem készült. Állapotát környezete előtt igyekezett titkolni.

2019. április 18-án – a terhesség 32-33. hetében – hasi görcsöt tapasztalt. Gödöllői otthonából ekkor sétálni indult és útközben érezte, hogy megindult a szülés. Ekkor két utca közötti füves területre ment, ahol egy bokor takarásában megszülte a gyermeket, akit azután magára hagyott.

Csak a véletlennek köszönhető, hogy az újszülöttet rövid időn belül megtalálták, de testhőmérséklete így is már csupán mintegy 26 fokos volt. Amennyiben nem találják meg halála 1-2 órán belül bekövetkezett volna.

A szülést követően a vádlott hazament és elvitte a kutyáját sétáltatni.

A nyomozást a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Alosztályának munkatársai folytatták, akik pár napon belül azonosították és elfogták a nőt.

Az ügyben a Pest Megyei Főügyészség vádat emelt az anya ellen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt – tudatta 2020. szeptember 30-án az Ügyészség.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: