police.hu

Jászapáti – A helyi tolvaj letartóztatásáról döntött a nyomozási bíró

A Jászberényi Járási Ügyészség indítványt tett a Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírójánál egy jászapáti férfi letartóztatására.

A férfi több alkalommal volt már büntetve vagyon elleni bűncselekmények miatt. Legutóbbi büntetéséből idén májusban szabadult feltételes kedvezménnyel.

Az indítvány szerint a gyanúsított 2020. augusztus 27-én éjjel egy jászapáti sértett otthonából 127.150 Ft értékben horgászfelszereléseket lopott el, majd két nappal később visszament és  több szerszámot kísérelt meg ellopni. Ekkor azonban a sértett megzavarta, ezért a 7.000 Ft értékű tárgyakat már nem tudta elvinni.

  1. augusztus 29-én éjjel a kerítés átmászásával egy másik sértett lakóházának udvarába is bement és onnan kéziszerszámokat és egy akkumulátor töltőt vitt el.

A 85.500 Ft értékű tárgyak azonban mégsem kellettek neki, mert az utcán, a szomszédos ház előtt eldobálta.

 

Hirdetés*



Az indítvány szerint a gyanúsítottal szemben a letartóztatás feltételei közül a bűnismétlés veszélye áll fenn, ezért az ügyész indítványozta a bíróságnál, hogy egy hónapi időtartamra ez okból rendelje el a gyanúsított letartóztatását.

A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája 2020. szeptember 3-án – egyetértve az ügyészi indítvánnyal – lopás vétsége miatt a gyanúsított letartóztatását elrendelte – tudatta Vidék.MA hírportálunkkal a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: