Fotó: Rendőrség

Autót lopott mert a közösségi oldalon azt olvasta jó árat adnak a katalizátorért (Megszaporodtak az autólopások Szolnok megyében)

Egy jánoshidai lakos tett bejelentést a rendőrség tevékenység-irányítási központjába, mert ismeretlen személy eltulajdonította a lakóháza előtt parkoló, lezáratlanul hagyott személygépkocsiját – ami gyújtáskapcsolójában az indítókulcs is benne volt – 2020. október 18-án 23 óra és 2020. október 19-én 4 óra között.

A rendőrök adatgyűjtést során egy jánoshidai ingatlan mögött, ponyvával letakarva megtalálták az elrejtett gépjárművet. A nyomozók elfogták és előállították a Jászberényi Rendőrkapitányságra a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható jogsértőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki. A 20 éves terhelt beismerő vallomást tett. Kihallgatásakor elmondta, hogy a gépjárműből azért távolította el a katalizátort, mert egy közösségi oldalon azt olvasta, hogy jó árat adnak érte. A nyomozók lefoglalták a gépkocsit és a kivágott katalizátort, amit a tulajdonosnak visszaadtak. A Jászberényi Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetése miatt folytat büntetőeljárást, ami bíróság elé állítási javaslattal zárulhat.

 

 

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság 2020. októberében hívta fel a figyelmet, hogy megyénkben megszaporodtak a jármű önkényes elvétele bűncselekménnyel kapcsolatos jogsértések.

 

Kérik, fontolják meg tanácsaikat:

A rendőrség nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy az elkövetőknek csak egy pillanat kell ahhoz, hogy a gépkocsi ablakát betörjék, vagy észleljék a lehúzott ablakot, a járó motort, majd villámgyorsan megszerezve a kiszemelt értéket, távozzanak a helyszínről! Annak érdekében, hogy elkerüljék az áldozattá válást és megelőzzék a gépkocsifeltöréseket, kérjük, fogadják meg az alábbi tanácsainkat.

  • Semmiképp se hagyja az indítókulcsot a gépkocsiban!
  • Mielőtt a gépjárművet magára hagyja, győződjön meg arról, hogy a jármű ajtajai és ablakai megfelelően záródtak!
  • Ha csak rövid időre távolodik el az autótól, akkor is gondosan zárja be az ajtókat, ablakokat és a csomagtartót, illetve kapcsolja be a riasztót!
  • Kiszállás után ellenőrizze a gépkocsi lezárt állapotát, illetve a riasztó élességét!
  • Gépkocsiját lehetőleg őrzött parkolóban, lezárva, riasztóval élesítve hagyja!
  • Az esti órákban, ha mód van rá, kivilágított helyen parkoljon!
  • Soha ne hagyjon személyes iratokat és értéket a járműben!
  • Járműből történő kipakoláskor se hagyja felügyelet nélkül az autóját!
  • Riasztó berendezését egészítse ki mechanikai védelemmel! (Pl: kormány-, pedál-, váltózár)
  • Ha a gépkocsiba híradástechnikai készüléket vásárol, lehetőleg olyat válasszon, aminek levehető előlapja van, vagy fiókszerűen kihúzható!

Amennyiben mégis bűncselekmény áldozatává válik, azonnal értesítse a rendőrséget a 112-es, díjmentes segélyhívó számon! Gépkocsifeltörés esetén fontos a helyszín eredeti állapotának megőrzése!

 

 

police.hu

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: