A kép illusztráció. (Forrás: internet)

Debrecenben csőre töltött fegyvert fogott a rendőrökre egy ittas férfi

Előkészítő ülésen hirdetett határozatot a Debreceni Járásbíróság 2020. október 22-én annak a vádlottnak az ügyében, aki gáz-riasztó fegyvert fogott a vele szemben intézkedő rendőrökre Debrecenben. A férfi elismerte a terhére rótt bűncselekmény elkövetését, melyet a bíróság elfogadott, a tárgyaláshoz való jogáról a férfi lemondott.

A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottat hivatalos személy elleni erőszak bűntettében, ezért őt 4 év 6 hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a rendőrök 2020. április 24-én 16 óra 40 perc körül megjelentek egy debreceni háznál, mert onnan bejelentés érkezett arról, hogy egy ittas férfi agresszívan viselkedik. A rendőrök a helyszínen felvették a kapcsolatot a vádlott édesapjával, aki a bejelentést tette. Ezt követően az egyenruhások többször felszólították a házban tartózkodó fiát, hogy jöjjön ki. Az ajtóban megjelenő ittas állapotban lévő férfi erre nem volt hajlandó, visszament a házba, magához vett egy csőre töltött gáz-riasztó fegyvert, amivel kiment az udvarra és azt a tőle körülbelül 5 méterre álló rendőrökre fogta, közben hangosan ordított.

A rendőrök – akik a rájuk fogott fegyvert külső megjelenése alapján éles maroklőfegyvernek hitték – a vádlottat többször hangosan felszólították, hogy tegye le a fegyvert. A férfi ezt figyelmen kívül hagyta, a fegyvert folyamatosan a rendőrök felé tartva elindult feléjük. A rendőrök egy, az udvaron lévő fedezék irányába kezdtek hátrálni, közben elővették a szolgálati maroklőfegyvereiket, majd azokat kibiztosították és tűzkész állapotba helyezték. A két rendőr a fegyvereit a vádlottra irányította, közben folyamatosan felszólították őt, hogy tegye le a fegyverét. Ekkor a férfi apja közbeavatkozott, hirtelen a fia mögé lépett és kiütötte a kezéből a gáz-riasztó fegyvert, ami a földre esett. Ekkor a rendőrök a támadóval szemben testi kényszert alkalmaztak, azonban a férfi ellenállt és megpróbálta visszaszerezni a fegyvert. Ezt a járőrök megakadályozták, majd a vádlottat megbilincselték.

 

A bíró az ítélet szóbeli indokolása során súlyosító körülményként értékelte, hogy a vádlott a bűncselekményt önhibájából eredő ittas állapotban követte el, valamint a garázda jellegű elkövetési módot. Ugyanakkor enyhítő körülményként vette fegyelembe, hogy a férfi büntetlen előéletű, az eljárás során beismerő nyilatkozatot tett, továbbá azt, hogy a bűncselekményt nem éles lőfegyverrel, hanem annak utánzatának minősülő gáz-riasztó fegyverrel követte el.

 

 

Az ítélet nem jogerős, azt az ügyész tudomásul vette, míg a vádlott és védője enyhítésért jelentett be fellebbezést.

A bíróság a vádlott letartóztatását a másodfokú eljárás jogerős befejezéséig fenntartotta, azonban ez a döntés sem emelkedett jogerőre, mivel a vádlott és védője fellebbezett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik – tudatta a Debreceni Törvényszék Sajtóosztálya a bírósági honlapon.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: