Fotó: Rendőrség

Defektből lett súlyos baleset az M44 felet húzódó felüljárón (Alkoholt fogyasztott a sofőr)

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén az elmúlt 24 órában egy személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetben intézkedtek a rendőrök.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt 2020. október 23-án 15.00 órakor Tiszakürt külterületén.

Egy 31 éves tiszakürti lakos közlekedett tehergépkocsival a 4514-es számú úton, az újonnan épült M44-es autóút felett húzódó felüljárón. Haladása során a felüljáróról lehaladva a járműve bal első kerékgumija légvesztetté vált. Ennek következtében lehaladt a menetirány szerinti jobb oldali útpadkára, majd onnan áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol összeütközött a vele szemben közlekedő, egy 38 éves lajosmizsei férfi által vezetett személygépkocsival.

 

A baleset következtében a személygépkocsi vezetője – elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérüléseket szenvedett. A rendőri intézkedés során a tehergépkocsi vezetőjével szemben alkalmazott alkoholszondás ellenőrzés pozitív értéket mutatott, ezért előállították a Rendőrkapitányságra, és a vezetői engedélyét elvették. A Kunszentmártoni Rendőrkapitányságon járművezetés ittas állapotban vétség miatt eljárás indult, mely keretében vizsgálni fogják a baleset bekövetkezésének körülményeit is.

 

A baleset kapcsán a hatóság felhívja a lakosság figyelmét, hogy a “Látni és látszani 2020” akció keretében lehetőség van a járművek műszaki átvizsgálására, valamint a sofőrök látásélességének díjmentes szűrésére is, melynek részleteit a honlapon megtekinthetik.

 

Hozzátették:

Készüljünk fel közösen az őszi-téli átállásra, hogy minél kevesebb személyi sérüléses baleset történjen, és a téli ünnepeket mindenki a családja körében, és ne a kórházban töltse!

…hogy mindenki hazaérjen…!

 

 

Fotók és forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: