Fotó: police.hu

Ittas nő ült a volán mögé Gyomaendrődön

Több ittas vezető bukott le Békés és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is akikkel szemben eljárást indítottak.

Békés megyében két helyen is ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök 2020. október 30-án

Először 14 óra körül Gyulán, a Temesvári úton ellenőriztek egy gyulai segédmotoros kerékpárral közlekedő férfit. Másfél órával később Gyomaendrődön, a Borostyán utcában állítottak meg egy gyomaendrődi nőt, aki autót vezetett. Mindkét járművezető alkoholt fogyasztott a vezetés megkezdése előtt.

A gyulai férfit a rendőrjárőrök előállították a rendőrkapitányságra, ahol a további légalkoholmérések eredménye is pozitív lett nála. Büntetőfeljelentést tettek ellene, illetve helyszíni bírság megfizetésére kötelezték, mert kikapcsolt bukósisakkal közlekedett segédmotor-kerékpárjával. A gyomaendrődi nőt a rendőrök orvosi vizsgálatra, mintavételre vitték, majd elvették a jogosítványát, és vele szemben is büntetőeljárás indult.

 

Szolnokon is elkapták az ittas sofőröket

Egy személygépkocsival közlekedő jászdózsai lakost ellenőriztek a rendőrök Szolnok belterületén 2020. október 31-én 1 óra 10 perc körül. A sofőrrel szemben alkalmazott alkoholszonda pozitív értéket mutatott, ezért az egyenruhások a helyszínen elvették a jogsértő vezetői engedélyét, majd előállították a 24 éves férfit a Szolnoki Rendőrkapitányságra.

Ugyancsak ittasan ült volán mögé az a helyi lakos, akit a rendőrök Szolnokon, a Holt-Tiszapart úton ellenőriztek 2020. október 30-án 15 óra 42 perc körül.  A járőrök a helyszínen elvették a jogsértő vezetői engedélyét, és előállították a 73 éves férfit a Szolnoki Rendőrkapitányságra.

Fotó: JNSZ MRFK/police.hu

 

A rendőrség nem győzi elégszer hangsúlyozni, hogy hazánkban zéró tolerancia van érvényben, mely a szeszes ital fogyasztásának teljes tilalmát jelenti. Aki ittasan vezet, elfogadhatatlan kockázatot vállal, hiszen felelőtlen magatartásával nemcsak önmagát, hanem a közlekedés más résztvevőit is veszélyezteti.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ismételten kéri a gépjárművezetőket, amennyiben alkoholt ittak, ne üljenek volán mögé!

… hogy mindenki hazaérjen!

 

 

Forrás: Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: