police.hu

Kunhegyesen a nyitott ablakon mászott be az utcáról egy nő lopni

A megalapozott gyanú szerint a gyanúsított a nyitva hagyott ablakon keresztül mászott be egy kunhegyesi házba és különböző értékeket vitt magával.

Ismeretlen személy mászott be egy kunhegyesi lakóház utcafronti, nyitott ablakán keresztül 2020. október 1-jén 19 óra és 2020. október 2-án 15 óra 30 perc között, és a lakásból hajnyírót, női cipőt, mosóport, öblítőt, továbbá fúrógépet lopott el. A bejelentést követően a nyomozók azonosították, majd elfogták és előállították a Kunhegyesi Rendőrőrsre a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható jogsértőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki. Az egyenruhások kutatás során megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított tárgyak egy részét.

 

 

A rendőrök előtt nem ismeretlen a gyanúsított, ellene jelenleg is több vagyon elleni bűncselekmény elkövetése miatt van folyamatban büntetőeljárás, ami miatt az illetékes bíróság a terhelt bűnügyi felügyeletéről határozott. Mivel a feltételezett elkövető ennek hatálya alatt követett el ismételten bűncselekményt, a nyomozók a 27 éves nő őrizetbe vételéről határoztak és a későbbiekben előterjesztést tesznek letartóztatása indítványozására.

A Karcagi Rendőrkapitányság lopás vétség és más bűncselekmények elkövetése miatt folytat eljárást.

 

 

police.hu

 

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: