Kutatás: Aggódnak a karácsonyi kiadások miatt is, és már a háztartások közel kétharmada spórol a koronavírus miatt

A koronavírus-járvány komoly, elhúzódó félelmet kelt a hazai háztartások körében, egyre többen aggódnak állásuk elvesztése miatt, és tartanak az év végi nagyobb kiadásoktól – mutat rá a BÁV Zálog országos, közel 100 fiók bevonásával november közepén készített felmérése. A járvány második hulláma egyre inkább takarékoskodásra szorítja és tudatos pénzügyi gondolkodásra készteti az embereket.

A válaszadók többsége az év végi ünnepekre 25 és 50 ezer forint közötti összeget  kíván költeni, de vannak, akiknek napi kiadásaik mellett ennek előteremtése is problémát jelent. Azok körében is megjelenik a tudatosság, akik jelentősebb összeget szánnak karácsonyi ajándékra: többen olyan értéktárgyak vásárlásán gondolkodnak, ami szükség esetén akár hosszú távú befektetésként, pénzügyi nehézségek idején később zálogtárgyként is felhasználható.

Az átlagos magyar háztartások közel kétharmada takarékoskodik a koronavírus második hullámának hatására

– derül ki a BÁV Zálog országos, közel 100 zálogfiókban végzett kutatásából. A jellemzően átlagbérből élő zálogügyfelek körében végzett november közepi felmérés a pénzügyi tudatossággal összefüggésben az évvégi ünnepekkel kapcsolatos kiadásokra való felkészülésre is kitért.

Tekintélyes kör (45 százalék) tart attól, hogy bizonytalanná válik jövedelme, elveszítheti munkahelyét

Ezen belül is csaknem minden ötödik ember kifejezetten borúlátó a pénzügyi helyzetét illetően, mert úgy vélik, havi bevételeik az elkövetkező időszakban 30 százalék feletti mértékben zuhannak. Ezzel összefüggésben nem mondható meglepőnek, hogy az ügyfelek csaknem fele jelezte, hogy nyugtalanítják a fűtési szezon és az ünnepek miatti többletköltségek. Amennyiben valóban beütne a baj, sokan kifejezetten nehéz helyzetbe kerülnének, hiszen a válaszadók mintegy ötödének nincs semmilyen tartaléka.

 

Pozitív változás, hogy a járvány elhúzódása miatt és a második hullám hatására tovább erősödött a pénzügyi tudatosság. A háztartások csaknem 60 százaléka ugyanis visszafogja kiadásait, mely 10 százalékos emelkedést jelent a BÁV Zálog fél éve végzett kutatásához képest.  A karácsonyi ünnepeket vizsgálva a válaszadók többsége 25 és 50 ezer forint közötti összeget tervez költeni, 13 százalék erre a célra még 10 ezer forintnál is kisebb összeget szán. Mintegy 15 százalék az, aki 50 ezer forintnál nagyobb összegért vásárolna, csupán 7 százalék az aránya azoknak, akik 100 ezer forintnál is többet tudnak a karácsonnyal kapcsolatos kiadásaikra fordítani. Utóbbiak körében felmerül olyan értéktárgy vásárlása is, amely szükség esetén a jövőben akár zálogtárgyként is felhasználható.

 

 

A BÁV Zálog kérdőívét kitöltők csaknem fele kisösszegű kölcsönért fordult a zálogfiókhoz. Ezt az összeget jellemzően mindennapi megélhetéseik fedezésére (19 százalék), többek között élelmiszervásárlásra, lakhatással kapcsolatos kiadásokra (17 százalék) vagy nem tervezett, hirtelen jött kiadásokra (14 százalék) költik. Az első hullámhoz hasonlóan az elmúlt hetekben is tapasztalható a zálogfiókba érkezők számának növekedése, továbbá a kutatás adatai arra is utalnak, hogy a válaszadók csaknem ötöde ebben az időszakban vette igénybe először a BÁV zálog szolgáltatásait.

 

A kutatásban résztvevők több mint harmada rendelkezik jövőbeni tartalékul szolgáló további értéktárggyal, amelyet váratlan pénzügyi probléma esetén zálogba adhat, s ez lehetőséget nyújt számára, hogy gyorsan, jövedelemigazolás nélkül jusson pénzügyi forráshoz.

 

„A zálogügyfelekre jellemző a tudatos és előrelátó pénzügyi gondolkodás. Ezt mutatja, hogy a felmérésben résztvevők harmada a vizsgált időszakban a korábban beadott ékszereinek kiváltása miatt érkezett a fiókjainkba. Ők azok, akik értékeikkel kapcsolatban hosszú távon gondolkodnak, hogy egy hirtelen felmerülő pénzügyi nehézség esetén újra élhessenek a zálogkölcsön, azaz a gyors, egyszerű és azonnali készpénzhez jutás lehetőségével” – fejtette ki a kutatás kapcsán Dandé Imre, a BÁV zálogigazgatója.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: