Óvodának nyújtott segítséget a Kisúji Autó MSE

Nem első alkalommal áll ki az Egyesület vezetősége a jótékonyság mellett.

Az autóversenyzők is részesei az adományoknak

Az elmúlt időszakban több gyűjtőkampány mögé is besorakozott a Kisúji Autó MSE csapata, hiszen volt amikor mentősöket támogattak, és volt amikor különböző betegségekkel küzdő gyermekek gyógyulását célzó felhívásokat tettek közzé közösségi oldalukon a rally-társadalom összefogását is hirdetve.

A legújabb ilyen önzetlen, jótékony akciójuk a napokban történt, mikor 2020 novemberében a baptista szeretetszolgálat kisújszállási óvodájában, a Sásastó Úti Óvodába látogatva átadták adományukat a gyermekek fejlesztését, fejlődését szolgáló játékok, berendezések, illetve a napjainkban aktuális koronavírus miatti védelmi intézkedésekhez szükséges eszközök hozzájárulásaként.

A Kisúij Autó MSE ezúttal is szeretné megköszönni az idei évben megrendezett versenyeken résztvevő sportolóknak a közvetett közreműködést a 2020-as esztendő jótékony cselekedeteihez hozzájárulva.

 

Az idei év nem a terveink szerint alakult, olykor váratlan eseményekkel, rendkívüli intézkedésekkel kellett megküzdenünk, viszont amit lehetett, azt igyekeztünk belőle maximálisan kihozni. Reményeink szerint jövőre már korlátozások és járványügyi intézkedések nélkül találkozunk a versenypályán és azon kívül is

– közölte a Kisúji Autó MSE nevében Darai Robin hírportálunkkal.

Fotók: Bodnár Csaba/Vidék.MA hírportál

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: