Fotó forrása: Főügyészségi közlemény

Szolnokon támadt a pizzafutárra egy férfi aki ellen vádat emeltek

A Szolnoki Járási Ügyészség vádat emelt egy újszilvási férfival szemben közlekedés biztonsága elleni bűntett, felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette és rongálás vétsége miatt.

A vád szerint 2020. március 2-án az esti órákban a vádlott egy szolnoki lakóház címére pizzát és sajttortát rendelt. A futár házhoz szállította a megrendelt árut, melyet a vádlott az utcafronti ablakon keresztül átadva, ki is fizetett.

A futár az átadott nagyobb címletű pénzből  a visszajárót nem tudta teljes egészében a vádlottnak visszaadni, 10Ft-al fennmaradt. Emiatt vitatkozás, veszekedés kezdődött közöttük, majd a vádlott a futárhoz vágta a kiszállított ételt. A futár ekkor visszadobta a pénzt, majd a pizzát felkapva beszállt a gépkocsijába és azzal manőverezni kezdett. Ez elegendő idő volt arra, hogy a vádlott kimenjen az utcára kezében egy farúddal, amivel először a tolató autó első részére, a vezető felőli oldalra próbált ütni.

Fotó forrása: Főügyészségi közlemény

A mozgó jármű miatt ezt az ütést elvétette, de az időközben előre menő gépjármű tetejére, a bal hátsó részére mért nagy erejű ütése megrongálta az autót 58.000 Ft kárt okozva.  A vádlott magatartása közvetlenül veszélyeztette a közlekedés biztonságát és egyben riadalom, megbotránkozás okozására volt alkalmas.

Az ügyészség indítványozta, hogy a bíróság a vádlottal szemben tárgyalás mellőzésével felfüggesztett szabadságvesztés büntetést szabjon ki.

Az ügyben a Szolnoki Járásbíróság fog első fokon döntést hozni – tudatta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség Vidék.MA hírportálunkkal.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: