Fotó: JNSZ MKI

A jászberényi tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka lett az Év Vonulós Tűzoltója 2020-ban

Jász-Nagykun-Szolnok megyében, helyi kezdeményezés alapján minden évben megválasztják az Év Vonulós Tűzoltóját. A Kiss Lajos tűzoltó őrnagy által alapított elismerést a megye tűzoltósági szakterületének munkatársai, illetve a tűzoltó-parancsnokok állásfoglalása alapján ítélik oda.

A megyei szakemberek döntése értelmében az Év Vonulós Tűzoltója 2020-ban Lagzi-Kovács Balázs címzetes tűzoltó főtörzsőrmester, a jászberényi hivatásos tűzoltó-parancsnokság szerparancsnoka lett. A főtörzsőrmester 2007 februárjában szerelt fel Jászberényben beosztott tűzoltóként, majd a szükséges képzéseket kiválóan teljesítve, immár öt éve szerparancsnokként teljesít szolgálatot. Munkáját kiegyensúlyozottan, magas színvonalon végzi, a káresetek felszámolásában kiemelkedő szakmai tudással működik közre. Kollégáival kiváló kapcsolatot ápol, melyben magas szintű kommunikációs készsége is segíti.

 

Hirdetés*

Sportteljesítménye is figyelemre méltó: évek óta indul a katasztrófavédelem országos fekvenyomó bajnokságán, ahol saját kategóriájában az elmúlt két évben második, 2017-ben pedig első helyezést ért el.

Az önkéntes tűzoltó mozgalomban is aktív szerepet vállal, 2018 áprilisától szakmai mentorként nyújt segítséget az önálló beavatkozásra jogosult Jászalsószentgyörgyi Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek.

Fotó: JNSZ MKI

 

A díjat Lagzi-Kovács Balázs december huszonnyolcadikán vette át Kiss Lajostól, emellett ebből az alkalomból Buzás Tibor tűzoltó ezredes, a megyei katasztrófavédelmi igazgatóság igazgatóhelyettese; valamint Turi László, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Tűzoltók Szövetségének alelnöke is elismerést adott át a szerparancsnoknak.

 

Forrás: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: