Fotó: internet (A kép illusztráció.)

Jászkisér – Jászapáti: Elfogták a rendőrök az előlük menekülő autó tolvajokat

A Szolnoki Járási Ügyészség vádat emelt három jászapáti lakossal szemben – közölte Vidék.MA hírportálunkkal a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség.

A vád szerint az egyik férfi, aki többszörösen büntetett előéletű, 2019. október 27-én hajnali 1 óra körül bement egy jászkiséri lakóház udvarára, hogy onnan ellopjon egy személygépkocsit. A lopáshoz segítségül hívta fiatalkorú társát, akivel az udvarról kitolták a 250.000 Ft értékű  autót, amit elvittek. Nem messze a lopás helyszínétől az autó meghibásodott, ezért azt egy dűlő úton elrejtették.

A felnőttkorú vádlott ekkor rávette társát, hogy a sértett udvarán parkoló másik autót is lopják el. Visszamentek, kitolták a másik, 500.000 Ft értékű gépkocsit is, amelyet ugyancsak eltulajdonítottak.

A sértett észlelte a lopást, ezért azonnal értesítette a rendőrséget.

A Jászberényi rendőrök hamar rábukkantak az elrejtett autóra. Éppen vizsgálták a gépkocsit, amikor mellettük elhaladtak a vádlottak a másik járművel, ezért a rendőrök üldözőbe vették őket. Az  autót vezető felnőttkorú vádlott a rendőri felszólítás ellenére nem állt meg, hanem gyorsított és megpróbált a rendőrök elől elmenekülni. Végül sikerült a járőröknek a tolvajokat elfogniuk. Mindkét jármű visszakerült a tulajdonosához.



A vád szerint a felnőttkorú vádlott ezt megelőzően, rövid idővel egy autókkal foglalkozó cég jászapáti telephelyéről kísérelt meg ellopni egy személygépkocsit 100.000 Ft értékben. A járművet a telephelyről ki akarta vontatni, de a más által megrongált kerítésen az autó fennakadt, majd kigyulladt és kiégett. A vádlott gyorsan elhagyta a helyszínt hátrahagyva az ellopni szándékozott járművet.

A vád szerint október 12-én Jászapátiban egy vállalkozás tulajdonában lévő gépjárművekből is ellopott 8 db akkumulátort 250.000 Ft értékben, mely kár nem térült meg.

A fiatalkorú vádlott a másik társával 2020. április 1-én egy önkormányzati tulajdonú ház drótkerítéséből vágtak le 20 métert, melyet elvittek.

 

 

Az ügyészség a többszörös visszaeső vádlottal szemben kiskorú veszélyeztetésének bűntette és több rendbeli lopás vétsége miatt indítványozta a bíróságnak, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a vád szerinti bűncselekményeket, a bíróság szabjon ki 6 év fegyház büntetést és 6 év közügyektől eltiltás mellékbüntetést és zárja ki a feltételes szabadság kedvezményéből. Fiatalkorú társát bocsássa 2 évre próbára pártfogó felügyelet mellett, míg a harmadik férfi esetében 1 év próbára bocsátást kezdeményezett.

 

Az ügyben a Jászberényi Járásbíróság fog első fokon bírói döntést hozni.

No Comment

POPULAR POSTS

Ajánlat

Társadalmi célú felhívás*

Ajánlat

Close
%d blogger ezt szereti: